Olcsóbbak lehetnek a gyógyászati segédeszközök
A minisztérium azt reméli, hogy ezzel a lépéssel az egészségbiztosítók is jelentős összegeket takaríthatnak majd meg. A gyógyszerészek és a szállítók azonban arra figyelmeztetnek, hogy ez nem is lesz majd akkora előny. A kisebb árak ugyanis idevonzzák a viszonteladókat, akik esetleg külföldre szállítják a segédeszközöket, ezzel hiányt okozva Szlovákiában.
Az idült betegek többsége élni sem tudna a gyógyászati segédeszközök nélkül. Például a cukorbetegnek szüksége van a glukométerre (legalább 25 euróba kerül), a diabetikus cipőre (1 pár 25 euró), speciális zoknira (1 darab 3 euró), ortézisekre és protézisekre. A segédeszközöket az ortopédiai és szív- és érrendszeri problémákkal küszködő betegek, továbbá az asztmások, a nemlátók és nemhallók, illetve a fekvőbetegek százezrei rendszeresen használják.
A tárca januártól készíti elő ezen segédeszközök ún. árplafontját, azaz összehasonlítja egyazon termék valamennyi uniós tagországban megszabott árát. Ezt követően vezeti be azt a szabályt, hogy egy-egy segédeszköz maximális ára nem lehet magasabb a három legalacsonyabb uniós árnál. A gyakorlatban ez a lépés árcsökkenéshez vezethetne - állítja Peter Bubla minisztériumi szóvivő.
A pénzügyminisztérium mellett működő Pénzügypolitikai Intézet (IFP) elemezte a 60 legdrágább gyógyászati segédeszköz árát, amelyek esetében összehasonlította a legalacsonyabb szlovákiai kiskereskedelmi árakat a legkisebb cseh-, lengyel- és magyarországi árak átlagával. Bebizonyosodott, hogy a szomszédos országokban sokkal olcsóbbak ezek az eszközök, mint nálunk. Az IFP kiszámította, hogy az említett intézkedés következtében ezeken a segédeszközökön a hazai egészségbiztosítók 7-20 millió euró közti összeget takaríthatnának meg. Emiatt azt ajánlja, hogy gyorsított eljárásban végezzék el a vonatkozó árak összehasonlítását, illetve a kellő adatbázis kiépítését, valamint elemezzék az uniós árszabályozás különféle módszereit.
Az Egészségügyi Segédeszközöket Forgalmazó Társulás (ADZP), az SK-MED igazgatója, Vladimír Mièieta azt gondolja, hogy bár ez az új intézkedés megtakarítást jelenthet az egészségbiztosítók számára, de negatívan is hat majd a forgalmazókra és a páciensekre.
„Tulajdonképpen hitelt nyújtunk a kórházaknak azáltal, hogy 620 napos késéssel tartoznak nekünk ezen segédeszközök árával. Ha az árak tovább csökkennek, akkor a forgalmazók még nagyobb fizetésképtelenségbe kerülhetnek, ami befolyásolhatja a további vállalkozásukat“ – fejtette ki Mièieta. Szerinte előfordulhat, hogy a kisebb cégek távoznak a piacról. Attól is tart, nehogy ugyanaz következzen be, mint a gyógyszerek esetében, amelyeket az alacsonyabb ár miatt inkább külföldön értékesítettek, így azok a szlovák pácienseknek hiányoznak.
A cukorbetegek örülnek az árcsökkenésnek – jelentette ki Jozef Borovka, a Szlovákiai Cukorbetegek Szövetségének (ZDS) elnöke. Peter Stanko gyógyszerész azonban úgy véli, hogy az intézkedés következtében csökken majd a bevételük. A továbbiakban ezeket a segédeszközöket nem tartják a raktárkészletükben, ezért a páciensek hosszabb ideig lesznek kénytelenek várakozni a beszerzésükre. A patikusok arra számítanak, hogy szigorodnak a segédeszközök előírásának és kiadásának feltételei is.