Oktatásügy: változások a tanári kreditpontok megszerzésében
A tervezett változásokkal nem értenek egyet a pedagógusok. „A Pedagógusok Kamarája (SKU) nem érti azt ellenétet, ami ezt a helyzetet jellemzi, egyik oldalon van a tanítók környezetét javító, deklarált szándék, a másik oldalon van a törvényjavaslat, amely egyértelműen ütközik a tanítók érdekeivel” – mondta el Vladimír Crmoman, az SKU alelnöke. A törvényjavaslat a tanítók szerint csökkenti a kreditszerzés lehetőségeit, egyúttal meghosszabbítja a törvény rendelkezéseit, amely a kreditek érvényességét 7 évben határozta meg.
„A kreditek korlátozott érvényességére nincs példa a társadalmunkban és a jogrendszerünkben, nem veszítik érvényüket sem az érettségi vizsgák, sem a gépjármű-vezetői engedélyek, sem a hegesztői oklevelek” – hangsúlyozta Crmoman.
Mint mondta, a kreditek 7 évre szóló érvényességének szabályozása azt jelenti, hogy a kreditek lejárása után csökken a tanító fizetése a kreditpótlék összegével, tehát a bértarifa 6-12%-ával. Néhány tanítót ez már a jövő évben érinteni fog.
Az oktatásügyi minisztérium szigorítani szeretné a külföldi kreditek megszerzését is. Az új rendelkezés szerint a tanítóknak személyesen kell részt venniük a külföldi továbbképzéseken. Korábban a törvény az iskolázáson való részvétel bármilyen formáját lehetővé tette.
Az oktatásügyi tárca szerint a külföldi továbbképzés ötlete két alapelvből indul ki, az egyik alapelv szerint új formákat, tartalmat, tapasztalatokat kell szerezni a külföldi művelődési rendszerekből, és művelődni kell azokon a területeken, amelyeken Szlovákiában nincs mód a művelődésre.
„Az adott alapelvek teljesítése feltételezi, hogy a pedagógiai vagy szakmai alkalmazott direkt módon, vagyis külföldön végzi el az adott továbbképzést, tapasztalatokat szerez az interperszonális kapcsolatok területén, gyakorlati készségekre és kompetenciákra tesz szert az eredeti nyelvi, kulturális és szociális környezetben” – áll a minisztérium indoklásában.
A tervezett módosítást tehát nem tartja elfogadhatónak a Pedagógusok Kamarája, egyelőre azonban még nem tudni, hogy milyen lépéseket terveznek annak érdekében, hogy a tárca módosítsa szándékát, és értékelje át a kidolgozott jogi normát.