2019. április 3., 15:08

OĽaNO: Az ellenzék már megegyezett az alkotmánybíró-jelöltekről

Az ellenzék már megegyezett arról, mely alkotmánybíró-jelölteket fogja megválasztani szerda délután a parlamentben. Erről az OĽaNO mozgalom tájékoztatott szerdán. Az ellenzék felelősségteljes választásra szólította fel a koalíciót.

Igor Matovič
Fotó: TASR

„Magasan képzett, erkölcsileg kifogástalan szakembereket fogunk választani. Aktívan részt vettünk az összes jelölt meghallgatásán, és úgy gondoljuk, hogy a második szavazáson is van miből választani” – áll a mozgalom közleményében.

Az ellenzék egyben hangsúlyozza az alkotmánybíróság jelentőségét és figyelmeztet, hogy már csaknem két hónapja működésképtelen. Ezért felelősségteljes döntésre szólítja fel a koalíciót.

„Felszólítjuk a koalíciót, hogy ne hazardírozzon tovább az emberek alapvető jogaival. Felszólítjuk a koalíciós képviselőket, hogy a második fordulóban felelősségteljesen válasszanak bírókat, és olyan jelölteket támogassanak, akik mindig a jog és az igazságosság oldalán fognak állni” – hangsúlyozza az OĽaNO.

A képviselőknek késő délután kellene szavazniuk az alkotmánybíró-jelöltekről, a koalíció eddig még nem számolt be megállapodásról.

Az első szavazáson a képviselők senkit sem választottak meg, így az alkotmánybíróságon jelenleg csak négy bíró foglal helyet a 13 helyett. A képviselőknek 18 jelöltet kellene megválasztaniuk, akik közül az államfő fogja kinevezni a kilenc új alkotmánybírót.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.