Nyitra megyében már csak 61 középiskola van
Megszűnik ősztől a gyerki középfokú szakiskola, jogutódja az ipolysági lesz. A megyei oktatási osztály vezetője szerint így majd több diák lesz Ipolyságon, és vonzóbbá is lehet tenni az ottani képzést. Több fejpénz is jut majd egy-egy diákra.
Megszűnt Érsekújvárban a Nyitrai úti szakiskola, megszűnt az utolsó tangazdaság a nagysurányi Albert-pusztán, felszámolták Léván az amfiteátrum közelében lévő diákszállót is.
Júniusban megszüntették a gyakorlati oktatóközpontot Nyitrán és Nagytapolcsányban; az építőipari szakmunkásképzést is egy fedél alá helyezik Nyitrán, bezár a Cabajská utcai iskola és a hozzá tartozó diákszálló is. Összevonásra került az élelmiszer-ipari és gasztronómiai szakmák oktatása is, csak a Lévai úti iskola marad meg.
Nyitra megye önkormányzata a zselízi szlovák gimnáziummal egy fedél alá költözteti a zselízi magyar gimnáziumot. Milan Belica megyefőnök azzal indokolta a döntést, hogy ezáltal nívósabb körülmények között tanulhatnak, s, attraktívabb oktatásban részesülhetnek a diákok.
A zselízi önkormányzat továbbra sem mondott le arról, hogy a magyar gimnázium épületét megszerezze, s visszaköltöztesse oda a gimnazistákat. Bakonyi Pál polgármester szerint a pénz megvan a tranzakcióra, nem terhelnék vele a városi költségvetést. Elképzelésük szerint ide költözhetne a magyar tanítási nyelvű óvoda és alapiskola, a művészeti alapiskola és a város szabadidő-központja. Ezzel a költözéssel épületek szabadulnának fel, amelyeket bérbe adhatna a város. Bakonyi bízik benne, hogy a megye nem akadályozza meg az adásvételt.
A zselízi szülők és iskolabarátok a megyei önkormányzat májusi döntése után tiltakozó aláírásgyűjtést szerveztek. A petíciós bizottság elnöke, Récsei Róbert elmondta, a több, mint 4000 aláírást átadták a megyei önkormányzatnak, a döntés megváltoztatását azonban nem sikerült kialkudniuk. Récsei portálunknak úgy fogalmazott: nem lehetetlent akarnak, hiszen olyan vidékeken, ahol a nemzeti kisebbségek számaránya ötven százalék alatti, több példa is van rá, hogy a kisebbségi oktatási intézmények közös igazgatással, egy fedél alatt működnek.