2017. október 29., 08:32

Nyitra megye déli része is gyarapodjon és fejlődjön, ne csak észak!

KOMÁROM. Kampányhajrá címmel a Magyar Közösség Pártja Nyitra megyei kampányzáró rendezvénye zajlott október 28-án este a komáromi városi művelődési központban, ahol Menyhárt József, a párt országos elnöke és Farkas Iván, az MKP Nyitra megyei elnökjelöltje is szólt a résztvevőkhöz, valamint bemutatkoztak a Komáromi és a Nyitrai járás, illetve a Párkányi körzet képviselőjelöltjei. A Vágsellyei, a Lévai és az Érsekújvári járás jelöltjei régiójuk más kampányrendezvényein vettek részt.
201710290833490.IMG_2491.JPG
Galéria
+5 kép a galériában

“Madárka, madárka/, Csácsogó madárka/, Vidd el a levelem/, Vidd el a levelem/, Szép magyar hazámba…” – énekelte a Kampányhajrá nyitányaként Korpás Éva Fonogram- és Harmónia-díjas komáromi népdalénekes. Majd Benyó Mária műsorvezető üdvözölte a jelenlevőket, köztük Menyhárt Józsefet, az MKP országos elnökét és a párt több országos elnökségi tagját, valamint Farkas Ivánt, az MKP Nyitra megyei elnökjelöltjét és a megjelent képviselőjelölteket. Azután a legfontosabb megyei jogköröket (szociális ügyek, közlekedés, oktatásügy, egészségügyi és szociális intézményrendszer, határon átnyúló együttműködés, kultúra) ismertette.

„Az MKP nem híve a megalapozatlan, üres ígéreteknek. Jelöltjei hamarosan megfontoltan, felelősségteljesen tárják a választópolgárok elé céljaikat, terveiket... A november 4-ei megyei választások kapcsán mindazok megvalósításához kérik az önök támogatását és szavazatait!“ - fogalmazott a műsorvezető.

Ezt követően Menyhárt József pártelnök beszéde következett. Miután megköszönte a jelenlevők érdeklődését és részvételét, Farkas Ivánt, az MKP Nyitra megyei elnökjelöltjét méltatta. Kiemelte szakmai tapasztalatait, felkészültségét, rátermettségét és a választási kampánnyal kapcsolatos televíziós vitaműsorokban látott meggyőző, sikeres szerepléseit. Kifejezte reményét, hogy amíg az eddigi megyei választásokon országos viszonylatban nagyon alacsony, csak 15-20 százalékos volt a részvétel, öt év múlva, amikor majd egyidőben zajlanak a helyhatósági és a megyei választások, a részvétel vélhetően 50-60 százalékos lesz.

Azt sem hagyta szó nélkül, hogy Komáromban már nem olyan erős az MKP, mint amilyen korábban volt, ám szerinte a régió megyei képviselőjelöltjei változtathatnak ezen a helyzeten.

„Komárom, a Felvidék fővárosa miért nem fényes csillagként tündököl, hová hanyatlott? Vissza kell adnunk a méltó rangját, ne mondjunk le róla! Nekünk hinnünk kell Komáromban, az itteni jelölteken is múlik, hogy Komárom ismét a várost megillető méltó helyre kerüljön. Rázzuk meg e várost, e járást, vegyünk példát az erős megyefőnökjelöltünkről, Farkas Ivánról, aki elhivatottsággal felvértezve teszi a dolgát, megy előre! Ébresztő Felvidék, ébresztő Komárom! Tudatos választókként járuljanak az urnákhoz!“ – fogalmazott a sok üresen maradt ülőhely láttán Menyhárt József.

Mielőtt az elnök távozott volna a dunaszerdahelyi kampányzáróra, a magyar választópolgárokat arra kérte: november 4-én, szombaton azért ne maradjanak otthon, hogy helyettünk ne mások döntsenek rólunk.

Az elnök beszéde után a régió másik büszkesége, Becse Szabó Ilona naszvadi operaénekes (Becse Norbertnek, az MKP Komáromi járási elnökének a neje) a Kormorán együttes Három harang című dalával, A csitári hegyek alatt című népdallal és a Nyomorultak című musical részletével emelte a rendezvény színvonalát.

Nyitra megyében a legutóbbi, 2011-es népszámlálás szerint 713 422 lakos élt, közülük 196 609 vallotta magát magyar nemzetiségűnek, ami a lakosság 27,6 százaléka. A Nyitra Megyei Önkormányzat jelenleg 54 tagú, s abban a Magyar Közösség Pártjának (MKP) 15 képviselője van, az új választási ciklus előtt pedig 27 képviselőjelöltet indít.

Farkas Iván megyeelnökjelölt beszédében először azt ecsetelte, hogy a Nyitra Megyei Önkormányzatban négy évvel ezelőtt semmiféle tisztséget nem kapott a 15 tagú MKP-s frakció, amelynek ő a vezetője. A milliő azonban egy év után javult: két szakbiztottság élére az MKP által javasolt személyek kerülhettek. Majd a megyei szlovák nagykoalíció szétesése után a magyar párt szempontjából további javulás állt be, aminek köszönhetően egyre eredményesebben tevékenykedhettek.

Legjelentősebb sikereik közül a komáromi kórház belgyógyászati pavilonjának felújítását említette, amely hosszadalmas tárgyalásokat követően nemrég kezdődhetett el. Majd az ugyancsak prioritást élvező útfelújításokról beszélt. Megjegyezte: egy korábbi számítás szerint a megyei fennhatóság alá tartozó, 2 200 kilométer hosszú 2. és 3. osztályú közutak burkolatfelújítása 157 évig tartott volna, de miután gyorsabb ütemre váltottak, ebben a választási ciklusban már 220 kilométernyi szakasz új burkolatot kapott, s abból 57 kilométer éppen a Komáromi járásban található.

Farkas Iván kitért arra is, hogy a megyében található magyar vonatkozású kulturális intézmények (pl.: a Komáromi Jókai Színház, a Duna Menti Múzeum, a helyi Szinnyei József Könyvtár stb.), valamint a szociális és egészségügyi intézmények részére az új választási ciklusban is biztosítani szeretnék a kellő támogatást, a pénzeszközök arányos elosztását. „Célunk annak az elérése, hogy a megye déli részében is gyarapodjunk és fejlődjünk, ne csak északon!“. Mindehhez a választópolgárok segítségét és szavazatait kérte, „hiszen a november 4-ei szavazás arról is szól, hogy a következő 5 évben milyen lesz a pozíciónk“.

Becse Szabó Ilona újabb előadása után előbb a Párkányi körzet 3 képviselőjelöltjének – Bolya Szabolcs, Köbölkút alpolgármestere, Farkas Iván, Muzsla polgármestere, Szigeti László volt oktatási miniszter –  és a Nyitrai járás egyetlen jelöltjének, Balkó Róbertnek, Kolon polgármesterének a rövid bemutatása következett. A Vágsellyei, a Lévai és az Érsekújvári járás jelöltjei a régiójuk kampányrendezvényein vettek részt, tehát Komáromban nem lehettek jelen.

Ezt követően Korpás Éva népdalénekes a több hangszeren játszó Madarász András kíséretében moldvai, zoboralji, kalotaszegi és somogyi dalokkal szórakoztatta a jelenlevőket, akiket meg is énekeltetett. Azután a Komáromi járás 8 jelölltjének a bemutatása következett, ők: Viola Miklós orvos (Gúta), Becse Norbert iskolaigazgató (Naszvad), Horváth Árpád polgármester (Gúta), Varga Péter iskolaigazgató (Karva), Földes Csaba polgármester (Csicsó), Gyarmati Tihamér megyei képviselő (Komáromszentpéter), Knirs Imre alpolgármester (Komárom) és Orosz Örs rendezvényszervező (Dunamocs). Meggyőződéssel állítják, hogy a magyarlakta régió további fejlesztése érdekében elengedhetetlen a magyar képviselők jelenléte a megyei parlamentben. 

A megyei kampányzáró végén a nemzeti rock közkedvelt hazai képviselője, a gútai Vadkerti Imre ugyancsak megénekeltette a közönséget. Repertoárjában a Ne szeress engem című blues, az Ismerős Arcok együttes Nélküled című dala, a Hazám, hazám című Bánk bán-ária és a Korpás Évával duettben előadott István király rockopera-részlet, az Oly távol vagy tőlem... szerepelt, zárszóként pedig Isten áldásával nagyon sok szerencsét kívánt az MKP megyei képviselőjelöltjeinek.

A Nyitra megyei kampányzáró rendezvénnyel párhuzamosan tartotta a Magyar Közösség Pártja a Nagyszombat megyei kampányzárót is, az ottani jelöltek Dunaszerdahelyen találkoztak a választókkal.

201710290833490.IMG_2491.JPG
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.