Nyitottabb, dinamikusabb és egyszerűbb párttá válhat az MKP
A legkomolyabb változások a tagfelvétellel, a párt nevének megváltoztatásával és a pártstruktúrák egyszerűsítésével kapcsolatosak. Az Országos Tanács támogatja, hogy az MKP-ba a jelenleginél jóval egyszerűbb módon, akár internetes regisztráció alapján is be lehesen lépni.
"Eddig a járási vezetőségek szavaztak az egyes tagok felvételéről, ezután erre nem lesz szükség. Az internetes regisztráció elég lesz a taggá váláshoz, az adott személy pedig a következő taggyűlésre automatikusan meghívót kap" - magyarázta Berényi.
Az álneves és provokatív jellegű regisztrálókat szoftver segítségével tervezik kiszűrni, s a járási elnökség ha szükségét érzi, megtámadhatja a tagfelvételt.
A párt országos testülete szükségesnek tartja, hogy az eddiginél pontosabban határozzák meg magukat. Az MKP a dél-szlovákiai és a lemaradó régiók pártjaként tervezi magát definiálni - közölte Berényi.
"Eddig a nem volt ilyen konkrét specifikációnk, de mivel a szavazóink bázisa a dél-szlovákiai régiókból kerül ki, az alapszabályt is ehhez szeretnénk igazítani" - tette hozzá a pártelnök.
További javasolt változtatás a párt elnevezésének megváltoztatása. Az MKP Országos Tanácsa a Magyar Közösség nevet terjeszti a kongresszus elé. Farkas Iván, az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke szerint ez a név rövidebb, dinamikusabb, pontosabb. "Jobban kifejezi, kiket és milyen értékeket is akarunk képviselni" - magyarázta.
A teljes alapszabály-módosításról a végleges döntést a párt füleki kongresszusán hozzák meg, szeptember 22-én. Személyi kérdésekről azonban még a szeptemberi kongresszuson nem döntenek. A teljes szintű tisztújítást az új alapszabály szerint szeretné végrehajtani az MKP, amire vélhetően decemberben kerül sor. Berényi József hozzátette: egyelőre nem tudja, hogy indul-e újra az elnöki posztért. Ez attól függ, hogy az alapszabályba milyen módosítások kerülnek be.