2014. július 22., 14:38

Nyilvánosságra került egy hangfelvétel Procházka hangjával

POZSONY. Folytatódik Igor Matoviè és Radoslav Procházka harca. Nyilvánosságra került ugyanis az elmúlt hetekben oly sokat ragozott hangfelvétel, amelyen Radoslav Procházka, a Háló (Sie) politikai csoportosulás vezetője arról beszél, hogyan lehet nem átlátható módon finanszírozni a köztársaságielnök-választási kampányt. Voltak, akik kétségbe vonták, hogy valóban Procházka hangja hallható-e a felvételen, ám azóta a volt államfőjelölt megerősítette, sőt azt mondta, büszkén vállalja a hangfelvételt.

A felvételen egy Procházkáéhoz hasonló hang az eddigieknél jóval magasabb költségekről és a dokumentumok nélküli apróhirdetésről beszél.

A hangfelvétel kedden jelent meg az egyik internetes portálon. A nyilvánosságra került anyag azt a benyomást kelti, hogy a hírt Igor Matoviè tette közzé. Matoviè az Aktuálne.sk portálnak úgy nyilatkozott, hogy a hangfelvételt ő készítette, azt azonban csak később szerette volna nyilvánosságra hozni.

„Ezt az anyagot a főügyész beleegyezésével akartam nyilvánosságra hozni, erre a beleegyezésre várok. Meglepett, hogy az anyag a tudtom nélkül került nyilvánosságra. Úgy tűnik, valakinek nagyon, nagyon, nagyon megfelelne, ha ezt a problémát a nyár kellős közepén oldanák meg, amikor az emberek nyaralnak, és nem figyelik a politikát” – írta Matoviè a Facebook-profilján.

Matoviè régebben azt állítja, hogy Procházka kampányának egy részét fekete pénzekből finanszírozta.

A hangfelvétel első részében többek között arról is beszélnek, hogy Procházkának a Matoviècsal folytatott megbeszélésre egy közvetítőt kellett volna küldenie. Az illető hölgynek kellett volna közölnie Procházka szándékát a kampány nem legális pénzekből való finanszírozására.

„Az a nő, aki tőled volt, azt mondta, tudjátok úgy fizetni, hogy az egyik részét hivatalosan, a másik részét nem hivatalosan. Neked kell megmondani, hogy mennyit, hogy akarod” – mondja egy Matovièhoz köthető hang.
„Ahogy te ezt lehetővé teszed nekem” – válaszol egy Procházkáéhoz hasonló hang.
„Te mondd meg, hogy akarod!” – reagál erre a Matoviènak tulajdonított hang.
„Fele-fele” – válaszol rá a Háló gazdájának hangja.

Ezen kívül a Procházkának tulajdonított hang a felvételen arról is beszél, hogy ezeket a praktikákat a kompetens állami szervek sem tudnák leleplezni. Semmit nem változtat ezen az a tény sem, hogy a kampányt átlátható, transzparens számláról finanszírozzák.

A hangfelvétel Procházka teljes kampányának költségeivel is foglalkozik. A Procházkáéhoz hasonló hang a költségeket 600.000 euróra becsüli, később fél millió euróra javítja. Procházka a valóságban 250.000 euró költséget mutatott ki a kampányra vonatkozóan.

Matoviè először - hetekkel ezelőtt - azzal vádolta meg Procházkát, hogy nem legálisan finanszírozta a kampányát, mivel a RegionPress-ben hivatalos dokumentumok nélküli apróhirdetést szeretett volna. Procházka a vádakat elutasította, és elfogadta a hazugságvizsgáló általi vizsgálatot is. Később azonban meggondolta magát, és míg  
Matoviè alávetette magát a hazugságvizsgálatnak, Procházka azt visszautasította.

Procházka kedden délután váratlanul megszólalt a nyilvánosságra került hangfelvétel ügyében. Mint mondta, a felvételen az ő hangja hallható, és büszkén vállalja. Procházka ugyanakkor azt állítja, hogy a hangfelvételt megvágták, mégpedig úgy, hogy az neki ártson.

A Háló vezetője azt mondta, Matoviècsal arról beszélt, hogy milyen kedvezményt kaphatna a hirdetésre, és nem arról, hogy számla nélkül kérné a reklámhelyet a regionPress lapban.

Arra az újságírói kérdésre, hogy mi a véleménye a számla nélküli fizetésről, procházka mindössze annyit mondott, hogy ez a körülményektől függ, a taxiban sem szokott számlát kapni. "Egyszerűen vásároltam, és nem kértem számlát" - mondta Procházka, elsimerve azonban azt is, hogy a számla nélküli fizetés komoly gondot okoz.

Radoslav Procházka egyébként az ügyben kész vallomást tenni a főügyészségen.

Frissítve: 17:25

 

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.