Nővéri kamara: nem oldja meg a korrupció problémakörét a kormány
Iveta Lazorová, a Szlovákiai Nővérek és Szülészasszisztensek Kamarájának (SKSaPA) elnöke szerint a kamara így reagál az egészségügyi berendezések gyanús kölcsönzésére és azokra a megkérdőjelezhető szerződésekre, amelyek a felelősök elbocsátásával, illetve a posztjukról történő távozásával végződnek.
„Elszomorító, hogy a szlovák nyilvánosság tíz hónapig várt arra, hogy leváltsák a pöstyéni (Piešany) kórház vezetőségét, amely felelős volt a kialakult állapotért. Még rosszabb azonban, hogy az egészségügyi tárca vezetősége mindmáig semmiféle lépéseket nem tett annak érdekében, hogy megakadályozza az ágazaton belüli tolvajlást, amiről az Általános Egészségbiztosító (VšZP) gyanús szerződéseiről szóló sajtóhírek is tanúskodnak” – szögezte le Lazorová.
¼ubica Husárová, a kamara egyik tagja úgy véli, hogy a politikusok annak ellenére, hogy figyelmeztették őket a korrupcióra, nem nem elég elszántak arra, hogy az ellen harcoljanak. „Látszólag hatékonynak tűnő intézkedéseket foganatosítanak, azt gondolják, hogy a korrupció megoldásához elegendő lehet egyetlen paragrafus, amelyet oly módon akartak törvénybe foglalni, hogy hivatása gyakorlásának feltételeként valamennyi egészségügyi dolgozó köteles legyen részt venni a korrupcióellenes iskolázáson. Ez tragikomikusnak tűnik különösképpen akkor, amikor azt látjuk, hogy az egészségügyben jelenleg mi történik" – fogalmazott Husárová.
„Gyakran halljuk azt, hogy az egészségügyben nincsenek anyagi források. Nincs pénz a páciens számára, nincs pénz az egészségügyi dolgozók számára. Valóban nincs pénz, mert azt szétlopják, ez a kormány nem oldja meg a korrupció kérdését. Az összes eddigi botrányt a szőnyeg alá seperték azzal, hogy a felelősök távoztak a posztjukról” – mutatott rá Husárová.