2016. január 7., 19:58

Nővérek: veszélyben az egészségügyi ellátás

POZSONY. Februártól egyes kórházakban veszélybe kerülhet a páciensek egészségügyi ellátása – jelentette ki sajtótájékoztatóján a Szlovákiai Nővérek és Szülészasszisztensek Társulásának az elnöke, Iveta Lazorová. A jelenlegi helyzet kapcsán elmondta: éppen a felmondási idejét tölti ezer nővér és szülészasszisztens. Az első nővérek felmondási ideje január 31-én jár le. Konkrétan a zsolnai, nagyszombati, eperjesi és bajmóci nővérekről van szó.

"Az egyértelmű tények ellenére le kell szögeznünk, hogy az egészségügyi miniszter semmit sem tesz annak érdekében, hogy meggátolja a február elsejével kialakuló helyzetet. Ez azt jelenti, hogy az érintett kórházakban nem lehet majd ellátni a pácienseket" – szögezte le Lazorová. Véleménye szerint a helyzet párbeszéd útján történő megoldása helyett Viliam Èislák egészségügyi miniszter a nővéreket és a szülészasszisztenseket támadja. Lazorová, a kamara elnöke Robert Fico kormányfőt a helyzet orvoslására szólította fel, mivel úgy véli, hogy a tárca nem ura a jelenlegi helyzetnek.

Monika Kavecká a szakszervezet nevében türelemre inti a nyilvánosságot. "Bár ez a helyzet kellemetlen, azonban mi, nővérek ezt nem tudjuk befolyásolni, mert az alkupozíció a minisztérium és a kormány oldalán van, nem a miénken" – fejtette ki. "Az egészségügyi tárcát és a szlovák kormányt arra kérjük, hogy a konkrét helyzetre találjanak megoldást, ne rágalmazzák a nővéreket, és ne használják fel politikai harcra a rendelkezésükre álló tényeket" – tette hozzá Kavecká.

Ausztriában 23 ezer szlovákiai nővér és szülészasszisztens dolgozik. "Ez egy abnormális szám" – jegyezte meg Kavecká, hozzátéve, ezek a nővérek havonta nettó 2 ezer eurót kapnak.

"Amikor a miniszter az egyetemi kórházak átlagbéreivel érvel, a bruttó, nem pedig nettó béreket mondja" - hívta fel a közvélemény figyelmét a nővérek vezetője.  

A kamarák és szakszervezetek képviselői egyébként pontosan nem tudják, hogy kik azok a nővérek, akik visszavonták felmondásukat. "Mivel a kórházak vezetősége nem mondta meg nekünk, hogy melyik nővérek vonták vissza a felmondásukat,... nem beszélhetünk olyan számokról, amelyeket nem látunk" - magyarázta a szakszervezeti vezető, Monika Kavecká.

Robert Fico a hozzá intézet felhívásra még a nap folyamán reagált. Azt mondta, egyelőre nem kíván ezzel a témával személyesen foglalkozni, ez a tárcavezető feladata és felelőssége, mégha figyelemmel is kíséri az eseményeket. A kormányfő úgy fogalmazott, csak akkor tesz majd az ügyben lépéseket, ha válság alakulna ki.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.