2019. november 14., 17:14

November 13. volt az év legtragikusabb napja - közölte a rendőrség

A rendőrség szerint november 13., szerda volt az év legtragikusabb napja.

Milan Lučanský
Fotó: TASR

Tizenkét ember halt meg a Nyitra melletti autóbusz-balesetben, öten öngyilkosságot követtek el, három nő megfulladt. Két embert elütött a vonat, ketten pedig közlekedési balesetben haltak meg

– tájékoztat weboldalán a rendőrség.

„Engedjék meg, hogy őszinte részvétemet nyilvánítsam az elhunytak hozzátartozóinak, ismerőseinek, barátainak. Ezúton szeretnék köszönetet mondani minden kollégámnak, akik részt vettek a mentésekben vagy másképpen nyújtottak segítséget azoknak, akiknek erre a legnagyobb szükségük volt” – mondta Milan Lučanský országos rendőrfőkapitány.

Az öt öngyilkossági esettel kapcsolatban a rendőrség megjegyezte, mindenkinek vannak nehéz pillanatai, amikor segítségre szorul.

Az öngyilkosság nem megoldás. „Ilyen helyzetben forduljunk a szüleinkhez, a testvérünkhöz, a tanárunkhoz, a barátainkhoz” – áll a rendőrségi felhívásban, továbbá hogy a gyerekek a 116 111-es, a felnőttek pedig a 055/622 23 23-as telefonszámot hívhatják, ha úgy érzik, segítségre van szükségük.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.