Nőtt a védőoltások iránti érdeklődés

Szlovákiában a kanyaró elleni védőoltás kötelező. A 2014-ben született gyermekeknél jelenleg az oltottság 95 százalékos értékhatár alá csökkent. A Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) szerint ez az állapot még garantálja az úgynevezett kollektív immunitást, tehát a beoltott személyek képesek a nem beoltott személyeket is megvédeni egy esetleges járványtól.
"A védőoltás iránt megnőtt az érdeklődés" - nyilatkozta Zuzana Drobová, a hivatal szóvivője, de kiemelte, ajánlatos továbbra is körültekintőnek lenni. "Ha a kanyaró megfertőzi egy nem beoltott közösség tagjait, akár egy kisebb járvány is kitörhet, tekintettel az oltottság csökkenésére" - magyarázta. A Közegészségügyi Hivatal ismét felhívta a szülők figyelmét, ha még nem oltatták be gyermekeiket, minél hamarább keressék fel a gyermekorvost. Az orvosoknak is fokozatosabban oda kell figyelniük a kanyaróhoz hasonló tünetekre. A szülők tartanak a védőoltások lehetséges következményeként kialakuló szövődményektől, emiatt gyakran elutasítják gyermekeik beoltását.
Szlovákiában egyelőre nem jelentettek sem hazai környezetben kialakult, sem "importált" kanyarót. Szlovákiában "hazai" megbetegedést utoljára 1998-ban jegyeztek, "importált" esetek voltak, de járvány nem alakult ki. Mint ahogy azt Drobová elmondta, a helyzet kedvező, az országot nem fenyegeti járvány.
A kanyaró egyike a legveszélyesebb gyermekbetegségeknek, legkönnyebben a betegséget kísérő kiütésekről ismerhető fel. Rendkívül ragályos, a vírus légi úton terjed. Gyakori a komplikációk, mellhártya- és tüdőgyulladás, központi idegrendszeri gyulladás előfordulása is. Az első jelek az influenzához hasonlóak, magas láz, köhögés, kötőhártya-gyulladás, fényérzékenység. Az ember már a kanyaró kezdeti szakaszában fertőzés forrása lehet, amikor a kiütések még egyáltalán nem láthatók.
A védőoltás bevezetése előtt ezerszámra fordultak elő megbetegedések, sok esetben a komplikációk vagy az elhalálozás sem volt ritka. A védőoltás bevezetése, vagyis 1969 óta a megbetegedések száma fokozatosan csökkent. Kanyaró elleni védőoltást általában a 15-18. hónapot betöltött kisdedek kapnak, az emlékeztető oltást 11. életévük betöltését követően kapják meg.
Szlovákiában tíz járvány elleni kötelező védőoltás van, mégpedig a kanyaró, mumpsz, rubeola, diftéria, tetanusz, szamárköhögés, gyermekbénulás, hepatitis B, haemophilus és pneumoccocus okozta fertőzések elleni oltás. Elmulasztása esetén a szülőket akár 331 euró bírság is sújthatja.