2017. október 19., 11:19

Nógrádi: Kurz közeledni fog a V4-ekhez

BUDAPEST, BÉCS. Sebastian Kurz történelmi választási győzelme tartja lázban Európát, ugyanakkor még számos nyitott kérdés van, például hogy kivel köt koalíciót. Nógrádi György szerint azonban egy valami azonban biztosnak látszik, hogy a V4-ekhez közeledni fog.
201710191120080.400.jpg

A biztonságpolitikai szakértő az M1 Ma este című műsorában elmondta: Sebastian Kurz teljesen más, mint a német szociáldemokrata Martin Schulz, aki 8 általánossal akart kancellár lenni. Az osztrák politikus 25 évesen államtitkár, 27 évesen külügyminiszter volt, 31 évesen pedig kancellár lesz.

A szakértő szerint Kurz tényleg tehetséges és mindent megfordított, többek között a párt színét is lecserélte feketéről a világoskékre, pár hónap alatt mindent átszervezett, a mélypontról hozta vissza a néppártot. Tömegek álltak ki mögötte, döntően fiatalok, de az is említésre méltó, hogy a nők többsége is őt választotta. A férfiaknál a fiatalok és a nyugdíjas korosztály szavazott rá, a középréteg ugyanakkor nem.

Nógrádi György azt is kiemelte: Kurz-nak van egy karizmája, ő ezzel nyert és vezette győzelemre az ÖVP-t. Először fordult elő Ausztria történetében, hogy a koalícióban lévő „második” párt nem leamortizálódik, hanem úgy előzi meg az első helyen a kormányzó partnerét, hogy az közben megtartja a szavazati arányát.

A műsorban az is elhangzott, hogy Kurz ahelyett, hogy a kampányban balra helyezkedett volna, és ezzel a szocdemektől szerez szavazókat, ő pont az ellenkezőjét csinálta: nagyon sok fontos kérdésben ismét konzervatív irányba indult el – ezzel pedig szavazókat szerzett vissza. Ilyen például, hogy elítélte az egyneműek házasságát, fel mert lépni Merkel ellen, a migráció kérdésében pedig kőkeményen fogalmazott. A szakértő felhívta a figyelmet: Kurz közeledik a V4-ekhez, szerinte amit Orbán Viktor csinált a bevándorláspolitikában, az egy elfogadható példa.

A leendő kancellár külügyminiszterként számos alkalommal össze is hívta a balkáni országokat, miszerint egy feladat van, mégpedig a migráció megállítása, bármi áron.

Arra a kérdésre, hogy vajon teljesen kizárt-e, hogy összeálljon az eddig regnáló szocdem-néppárti nagykoalíció, azt felelte: nem tartja kizártnak, nyilván Kurz mindkét nagy pártnál puhatolózni fog. Nyugat-Európából pedig nyomás alá fogják helyezni az egyesek szerint szélsőjobboldali Szabadságpárt miatt. Végső soron azzal fog összeállni, amelyik a néppártnak előnyösebb.

Kulcskérdés a szakértő szerint az is, hogy Merkellel hogyan tud majd kijönni, hogyan alakulnak a német kancellár koalíciós tárgyalásai.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.