Németh Zsolt: zökkenőmentes a magyar-német párbeszéd
BERLIN. Zökkenőmentesen halad előre a felső szintű politikai párbeszéd Magyarország és Németország között - mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke az MTI-nek szerdán Berlinben.
Németh Zsolt a német fővárosban tett kétnapos látogatása során folytatott megbeszéléseit értékelve kiemelte, hogy Magyarország és Németország "kül- és biztonságpolitikai gondolkodásában nagyon hasonlóak a hangsúlyok".
A külügyi bizottság elnöke tárgyalt többek között Christoph Heusgennel, Angela Merkel kancellár külpolitikai főtanácsadójával és Michael Rothtal, a külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államminiszterével, valamint részt vett - Gulyás Gergellyel, az Országgyűlés fideszes alelnökével együtt - a CDU/CSU konzervatív pártszövetség interparlamentáris konferenciáján, amelynek témája az EU biztonsági stratégiájának reformja és az energiaunió volt.
A 2003-ban elfogadott stratégia felülvizsgálata hamarosan elkezdődik és 2016-ban fejeződhet be. Ebben a folyamatban a nemzeti parlamentek és a pártcsaládok véleményét is integrálni kell - emelte ki Németh Zsolt. E két célt szolgálja a CDU/CSU konferenciája, amelyen a jobbközép, konzervatív, keresztény pártok parlamenti küldöttségei vettek részt.
A külügyi bizottság elnöke elmondta: a tanácskozáson a védelmi politikáról szólva rámutatott, az EU legfontosabb feladata az, hogy képes legyen eredményesen kezelni "az orosz-ukrán háborút", ami politikai feladat és az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elleni fellépést, ami pedig alapvetően katonai feladat. Ugyanakkor az IÁ elleni katonai fellépés után a politikai rendezés fázisának kell következnie. Az is nagyon fontos, hogy az EU az ukrajnai, "keleti konfliktusnak se fordítson hátat katonai értelemben", hiszen a válság békés rendezését célzó minszki megállapodással összhangban jelentős katonai feladatokat is végre kell hajtani - mondta Németh Zsolt.
A konferencia másik fő témájával, az energiaunióval kapcsolatban hangsúlyozta, hogy Magyarország támogatja az elképzelést, de alapvető jelentőségűnek tartja a szubszidiaritás elvét, vagyis azt, hogy az energiaunió kiépítése segítse, ne fékezze a tagországokat abban, hogy olcsón, biztonságosan és fenntartható módon láthassák el állampolgáraikat energiával.
Érvényesíteni kell a fokozatosság elvét is, az energiaunió sikerének legfőbb feltétele pedig az energetikai infrastruktúra biztosítása a közép- és kelet-európai térségben. Ennek finanszírozásából az EU-nak is részt kell vállalnia - hangsúlyozta az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. "Az utóbbi tíz évben sokat beszéltünk Közép-Európa energiafüggőségéről, de a helyzet sajnos nem változott, így továbbra sincs meg az ellátásbiztonság, amely hosszú távon nélkülözhetetlen a térség növekedéséhez és tényleges szuverenitásához" - mondta Németh Zsolt. Kiemelte, hogy mindezek a megfontolások "a magyar és a német álláspont közötti azonosság tartóoszlopainak" tekinthetők.

Forrás
MTI