2014. május 19., 17:20

Nem választották meg a Legfelsőbb Bíróság új elnökét

SZOBRÁNC. Hétfő délután kezdődött a Bírói Tanács ülése a kelet-szlovákiai Szobráncon. A tanácskozás legfontosabb napirendi pontja a Legfelsőbb Bíróság új elnökének a megválasztása volt. A három jelölt egyike sem kapott kellő támogatást, így új választást írnak ki.

A tisztségért három jelölt, Štefan Harabin jelenlegi elnök, továbbá Jana Bajánková és Zuzana Ïurišová verseng egymással. A Legfelsőbb Bíróság 58 bírája és további 6 bíróság bírái Harabint jelölték a posztra. Bajánková Tomáš Borec igazságügyi miniszter és a Bírói Tanács három tagjának a közös jelöltje, Ïurišovát pedig a Nyitott Igazságügyért (ZOJ) bírói társulás, valamint a Legfelsőbb Bíróság 12 bírája, illetve a Pozsonyi- és a Nagyszombati Kerületi Bíróság javasolta.

A Bírói Tanács mai tanácskozásának helyszíne előtt hozzávetőleg 50 személy gyülekezett, köztük polgárjogi aktivisták, akik a szlovákiai igazságszolgáltatásban uralkodó állapotok megváltoztatását követelték. Andrej Lúèny aktivista a legfontosabb tisztségeket betöltők leváltása mellett érvelt. „Még a legjobb rendszer sem hoz jó eredményeket, ha rossz személyek ülnek bizonyos helyeken" – mutatott rá.

„Győzzön az, akinek többsége van a Bírói Tanácsban. Majd meglátjuk a szavazás során” – mondta az ülés előtt Štefan Harabin.

A tanácskozást annak megkezdése óta többször megszakították. Eva Fulcová, a Bírói Tanács tagja azt javasolta, hogy napolják el a szavazást, mert a parlament jelenleg tárgyalja azt alkotmánymódosító javaslatot, amely különválasztaná a Legfelsőbb Bíróság és a Bírói Tanács elnöki tisztségét. A tanács elutasította Fulcová indítványát. Így folytatódott az ülés, amelyen jelenleg az egyes jelöltek mutatkoznak be és válaszolnak a tanácstagok kérdéseire.

A meghallhatás egyfajta klán kommunikációjára emlékeztet, a Bírói Tanács tagjai olyan nyelvezettel beszélnek a jelöltekkel, amit a nyilvánosság nem érthet. A tanács tagjait nem foglalkoztatják azok a kérdések, amelyek a közvéleményt – jegyezte meg Zuzana Wienk, a Fair-play szövetség programigazgatója.

Fél nyolc körül a bizottság befejezte a jelöltek meghallgatását. Az elrendelt szünet után, nyolc óra előtt néhány perccel megkezdődött a szavazás.

Az első körben nem sikerült megválasztani a Legfelsőbb Bíróság új elnökét. A győzelemhez legalább 10 voksra lett volna szükség, Štefan Harabin 7-et, Jana Bajánková 5-öt, Zuzana Ïurišová pedig 3-at kapott. A második fordulóba Harabin és Bajánková került.

A második forduló sem járt azonban sikerrel, egyik jelölt sem kapott kellő támogatást. Štefan Harabin 6 igen szavazatot kapott, 2-en ellene szavaztak, 10-en pedig tartózkodtak. Jana Bajánková 5 igen szavazatot kapott, ellene nem szavazott senki, de 13-an tartózkodtak.

A szabályok értelmében a sikertelen szavazás után új választást kell kiírni, ennek időpontja egyelőre ismeretlen. A következő választáson azonban a mostani jelöltek már nem indulhatnak.

frissítve 21:47

Megosztás