2017. február 26., 15:12

Nem tetszenek Druckernek az Általános Egészségbiztosító intézkedései

POZSONY. Tomáš Drucker egészségügyi miniszter nem fog egyetérteni az olyan megszorító intézkedésekkel, amelyeknek a páciensek látják kárát – hangzik az egészségügyi minisztérium válasza Robert Fico azon kijelentésére, miszerint a miniszterelnök elvárja, hogy az állami kézben lévő Általános Egészségbiztosító (VšZP) ne tegyen olyan lépéseket, amely túllépnek bizonyos határokon.
201702261120380.TD-1-2.jpg

Robert Fico miniszterelnök szombaton jelezte, hogy a jövő hét folyamán találkozik Tomáš Druccker egészségügyi miniszterrel, hogy tárgyaljanak az állami kézben lévő Általános Egészségbiztosító (VšZP) tervezett megszorító intézkedéseinek kérdésében. Amint azt a kormányfő a közszolgálati Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) Szombati Párbeszédek c. rádiós politikai vitaműsorának vendégeként kifejtette, biztosítja az állam polgárait arról, hogy „határozottan” fel fog lépni.

Drucker folyamatos kapcsolatban áll Ficóval, mutat rá az egészségügyi tárca. A minisztérium megerősítette, hogy a jövő hét elején a szaktárcavezető és a miniszterelnök újra találkoznak. „A miniszter az egészségügyet érintő minden aktuális kérdésről tájékoztatni fogja a miniszterelnököt" – közölte a tárca szóvivője,  Zuzana Eliášová.

Drucker kizárja a szolgáltatások szűkítését

A közelmúltban a Sme napilap arról tájékoztatott, hogy rekordméretű adósságára való tekintettel a VšZP megszorító intézkedésként a szembetegségek gyógykezelésével járó költségek megtérítésében esedékes módosításokra tett javaslatot. A biztosító a makula degeneráció és makula ödéma kezelésére alkalmazott két gyógyszer felírására vonatkozólag tett javaslatot a szaktárcánál. A gyógykezelés ezáltal egyrészt lerövidülne, illetve a páciensek számára csak később válna elérhetővé. A biztosító azzal érvel, hogy a kezelés a szomszédos Csehországban is hasonlóan zajlik. A javaslatról a minisztérium hivatott dönteni, amely szakmai vitát ígért az ügyben.

A VšZP mindemellett a hepatitisz C kezelésével kapcsolatos költségek megtérítését illetően is módosításokat javasolt. A kockázati osztályba tartozó páciensek - azaz az alkohollal és kábítószerekkel élők, valamint a piercinget vagy tetoválást viselők – gyógykezelési költségeit nem térítenék meg. A páciensek érdekvédő szervezetei felemelték hangjukat a tervezetekkel szemben. A VšZP ugyanakkor határozottan elutasítja, hogy említett esetekben az egészségügyi szolgáltatások elérhetőségének csökkentéséről lenne szó.

„Önök, akiknek tetoválásuk vagy fülbevalójuk van, határozottan nem kell attól tartaniuk, hogy bárki is korlátozná az egészségügyi ellátásukat. Ugyanígy a cukorbetegségben szenvedő polgároknak, illetve az idősebb, látáskárosult személyeknek sem kell ettől félniük" – fogalmazott a közösségi hálón közzétett szombati bejegyzésében Drucker.

A VšZP állásfoglalásában közölte, természetesen nem zárkózik el az érintett kérdésekben esedékes szakmai vitától, hozzátéve, hogy február 27-én, hétfőn aprólékosabb tájékoztatással szolgál majd a sajtó képviselőinek.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.