2013. április 4., 16:39

Nem tartják magukat bűnösnek Doki állítólagos gyilkosai

KASSA. A Kassai Járásbíróságon csütörtökön folytatódott a Tóth László (Doki) többszörös kick-box bajnok megölésével vádolt férfiak tárgyalása. A bíróság meghallgatta a vádlottakat, akik nem tartják magukat bűnösnek.

Ján È., Elemír B. és Patrik F. emberölés vádjával állt a bírák elé. Mindhárman ártatlannak tartják magukat. „Nem érezzük magunkat bűnösnek, szerencsétlen véletlen volt” – állították.

Ján È. elutasította, hogy szándékosan megrúgta az elhunyt kick-box bajnokot. Azt elismerte, hogy néhányszor megütötte, de elmondása szerint önvédelemből cselekedett. A vádlott szerint az áldozat és öccse, István provokálta ki a verekedést. Elemír B. szintén ártatlanságát hangoztatta, de elutasította a vallomástételt. Patrik F. annyit mondott, nem sokra emlékszik, mert részeg volt. Testvére, a bántalmazással vádolt Martin F. elismerte, hogy kétszer vállon rúgta a földön fekvő Tóth Lászlót. Elmondása szerint Patrik F. arcon rúgta az áldozatot, akinek ezután vér folyt a füléből.

A vádirat szerint a vádlottak április 8-ra virradó éjjel támadtak rá a barátai által csak Dokiként emlegetett sportolóra és testvérére, Tóth Istvánra a szádelői (Zádiel) kultúrházban rendezett diszkóban. A sportolót támadói hosszasan verték és rugdosták, mígnem sikerült elmenekülnie.

A megvert férfit keresni kezdték ismerősei, de éjjel már nem akadtak a nyomára. Tóth László holttestét végül a Rozsnyó és Kassa közötti főút mellett, az árokban találták meg április 10-én, mintegy másfél kilométerre az előző esti rendezvény színhelyétől.

A 14 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett Tóth István az átélt traumára és emlékezetvesztésre hivatkozva elutasította a tanúskodást. A bíróság egy későbbi időpontra halasztotta meghallgatását. A bírónő május 15. és 16-ra napolta el a tárgyalást, amikor további tanúkat hallgatnak majd meg.

Ha a három fővádlott bűnössége bebizonyosodik, 7-10 évnyi börtönbüntetésre számíthatnak. Martin F. 6 hónaptól két évig terjedő szabadságvesztét kaphat. Az ügy első tárgyalását elhalasztották, mivel bombariadó volt a kassai bíróság épületében.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.