2014. augusztus 15., 11:35

Nem talált szabotázsra utaló jeleket a parlamentben a rendőrség

POZSONY. Valószínűleg senkit nem helyeznek vád alá amiatt, hogy a kormánypártok 2011-ben állítólag előre megegyeztek a főügyészválasztással kapcsolatban. Robert Fico, az Irány-Szociáldemokrácia elnöke az állítólagos egyezséget később Iveta Radièová kódjának nevezte.

„Az ügyet vizsgáló Nemzeti Korrupcióellenes Egység igazgatója arról tájékoztatott, hogy augusztus végéig befejeződhet a büntetőeljárás” – mondta Daniel Goga, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) vezetője.

A 2011. májusi főügyészválasztás sorrendben már a harmadik volt. A tisztségre eredetileg Dobroslav Trnkát és Jozef Èentéšt jelölték, az utóbbi a szavazás előtt visszalépett. Az akkori kormánykoalíció számára ennek a szavazásnak az eredménye kulcsfontosságú volt. Iveta Radièová kormányfő ugyanis az első sikertelen szavazás után azzal fenyegetett, lemond, ha a parlament megválasztja Trnkát.

A harmadik szavazáson végül mind a 150 képviselő részt vett, Trnkára 70-en szavaztak. A koalíciónak a független képviselőkkel együtt 79 voksa volt. Trnka ellen 17-en szavaztak, 29-en tartózkodtak és 34 szavazat érvénytelen volt. Egyes információk szerint ezek a szavazatok szándékosan lettek érvénytelenek. Robert Fico, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnöke ezt később Radièová kódjának nevezte.

„Végül kiderült az, amit mindannyian állítottunk, amikor az ellenzékben bennünket vádoltak. Nem volt szó semmilyen kódról ” – reagált az üggyel kapcsolatos eljárás lezárulásáról szóló információkra Bugár Béla, a Most-Híd elnöke. Hozzátette, ő maga is rámutatott arra, hogy ha az egyes klubok ellenőriznék a saját honatyáikat, akkor a számok ülnének. Egyforma számú képviselőnek egyformán kellett volna szavaznia, és ez nem ült, ez nem volt így – fejtette ki.

„A téma által lelkileg súlyosan sérült a társadalom, s egyúttal megkérdőjelezte Jozef Èentéš megválasztásának jogosságát. Nem állítom viszont, hogy a szavazás légköre a demokrácia ünnepe volt“ – reagált Richard Sulík, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) elnöke.

Az Aktuálne.sk portál emlékeztet: az interneten még 2012-ben napvilágot látott Vladimír Matejièka (Smer-SD), továbbá Andrej Ïurkovský (ex-KDH) és Igor Sidor (Most-Híd) képviselő vallomásának egyes részei. Állítólag utalnak az említett Radièová-kód létezésére, amelyről már a szavazás után beszélt Robert Fico.

„Azt mondták nekünk, hogy egy pontosan leírt módszer szerint tegyük érvénytelenné a szavazólapokat, vagyis össze kellett firkálnunk azokat, úgy emlékszem, vízszintes irányban” – vallotta az internetes dokumentum szerint Sidor. Így a szavazólapok érvénytelenné váltak. „Elmagyarázták nekünk, hogy ilyen módon azonosítani lehet az „árulókat”, vagyis kiderülhet, hogy minden képviselői klub teljesítette-e azt, amit a szavazás előtt megígért” – tette hozzá.

Ïurkovskýt, akinek távoznia kellett a Kereszténydemokrata Mozgalomból (KDH), 2011 októberében hallgatták ki. Az internetre került dokumentumok szerint azt mondta, a voksolás előtt Pavol Hrušovský magához kérette, s kijelentette, hogy Dobroslav Trnkát nem szabad megválasztani. „Nekem pedig kötelességem ilyen értelemben szavazni” – fogalmazott. Hozzátette, hogy minden párt más módon tette érvénytelenné a szavazatokat. „Személy szerint úgy vélem, az egész ügy karmestere Richard Sulík akkori házelnök volt” – jegyezte meg. Sulík később mindezt értelmetlenségnek nevezte.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.