2018. február 4., 18:45

Nem sikerül teljesítenie ígéretét a belügyminiszternek

POZSONY. Kezdésként egy kép a rendőrség Pozsony központjában található hírhedt, „A két oroszlánnál” nevű épületéről, majd egy vágás és máris a rendőrség központi irodájánál találjuk magunkat. Ezt követően símaszkos rendőrök nehéz fegyverzetben, amint éppen egy családi házban vannak bevetésen a benn tartózkodókat lekapcsolva. A videó aláfestéseként akciófilmekbe illő zenét hallhatunk, majd egyszer csak arcunkba vág a „Légy te is rendőr!” felszólítás.
201802031055060.RENDORSEG_2-2.jpg

Természetesen toborzó kampányról van szó, amelyet pár napja tett közzé a Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányság, hogy mintegy 400 szabad álláshelyet töltsön be a bűnügyi rendőrségnél, a rohamrendőrségnél, továbbá a vasúti és a közlekedési rendőrségnél.

„Nem újonnan kialakított, hanem betöltetlen álláshelyekről van szó“ – magyarázta Lucia Mihalíková pozsonyi kerületi rendőrszóvivő.

Az ország egyéb megyéiben is hasonló a helyzet, hosszú ideje nem képesek betölteni a szabad álláshelyeiket. A több mint 24 ezer rendőrségi álláshely csupán 92 százaléka betöltött.

„Fokozatosan feltöltjük állományunkat, de nem vagyunk hajlandóak engedni a felvételi feltételekből. Igyekszünk népszerűsíteni a rendőrségi munkát“ – reagált a belügyi tárca sajtóosztálya.

Roberta Kaliòák belügyminiszter 3 évvel ezelőtti, választások előtti ígérete így beteljesületlen marad. Az akkori európai terrorcselekményeket követően pártja, az kormánykoalíciós Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) azt ígérte, hogy 3 éven belül 2500 fővel emeli meg a rendőrség állományát.

„Nem találgatunk, hanem mindenekelőtt teljesítjük az általunk ígérteket“ – mondta akkor Robert Fico miniszterelnök annak kapcsán, hogy a kormány a biztonság növelése érdekében elfogadta az ún. terrorellenes intézkedéscsomagot. Ennek a rendőrség állományának emelése is részét képezte.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.