2015. november 12., 15:54

Nem minden pedagógusnak jut Draxler százasaiból

POZSONY. Üdvözölte a hozzávetőleg 71 ezer iskolai alkalmazottat érintő év végi, 100 eurós jutalomról szóló hírt a Szlovákiai Oktatásügyi és Tudományos Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (OZPŠaV). Mint azt Pavel Ondek szakszervezeti elnök elmondta, a döntés a szövetség és a tárcavezető Juraj Draxler vonatkozó szeptemberi tárgyalásainak eredménye. A szakszervezetisek öröme azonban ennek ellenére nem maradéktalan.
201511121426330.TANAR_2.jpg

Ennek oka, hogy miként tavaly, úgy idén sem részesülnek év végi jutalomban a helyi önkormányzatok hatáskörében működő oktatásügyi intézmények alkalmazottai, tehát a települések fennhatósága alá tartozó óvodák, művészeti alapiskolák és szabadidőközpontok alkalmazottait sem jutalmazza meg az oktatásügyi tárca.

Az eredeti hatáskörben finanszírozott alkalmazottak így az önkormányzatok gazdálkodására, illetve a település polgármesterének személyes döntésére vannak utalva. Az állami egyetemek év végi pénzjutalma a rektorok kezében van. Ez a helyzet több mint 68 ezer óvodai, alapiskolai, művészeti iskolai, napközis, szabadidő-központi, iskolai étkezdei, kollégiumi és több mint 21 ezer állami egyetemi alkalmazottat érint.

Az aránytalanság a regionális oktatásügyi alkalmazottak két csoportra – önkormányzatokra átruházott hatáskörben, illetve az eredeti önkormányzati hatáskörben működő intézményekben dolgozókra - történő felosztásából fakad. Mindeközben a fő eltérést a két csoport között a béreiket biztosító forrásban, azaz finanszírozásukban van. Az első esetben az oktatásügyi tárca költségvetésének egy konkrét fejezete jelenti a forrást, míg a másik esetben a város, község, vagy a megyei önkormányzat költségvetéséből fedezik a bérköltségeket. Az egyszeri, év végi jutalmak odaítélésekor külön kategóriát képeznek a belügyminisztérium hatáskörében működtetett kétnyelvű gimnáziumok és speciális iskolák alkalmazottai.

„Ez az állapot az iskolák igazgatásában és finanszírozásában eluralkodott szétszórtság és káosz megnyilvánulása, ami egyben rámutat az egyazon végzettséggel és szakiránnyal rendelkező alkalmazottakhoz való igazságtalan, megkülönböztető hozzáállásra. Ebben az összefüggésben szövetségünk aláírásgyűjtő akciót kezdeményezett a szlovákiai oktatásügy igazgatásának és finanszírozásának egységesítésére, amelyet a mai napig több mint 73 ezren támogattak aláírásukkal. Ez a magas számadat bizonyítéka annak, hogy a rendszer jelenlegi működési formáját általános elégedetlenség övezi" – fejtette ki Pavel Ondek, az OZPŠaV elnöke.

A szakszervezet nem ért egyet azzal, hogy ismételten alkalmazottak nagy csoportját részesítsék előnyben az év végi egyszeri jutalmak kiosztásakor. Éppen ezért nyomást kíván gyakorolni az oktatásügyi miniszterre, hogy az kezdeményezzen tárgyalásokat az önkormányzatok és a kormány képviselőivel, különös tekintettel a pénzügyminiszterre.

A szaktárca 9,6 millió eurót különített el a célra, amit az érintettek novemberi fizetésük részeként kapnak kézhez.

Megosztás