2018. április 12., 13:02

Nem lesz együttműködés az SaS, az OĽaNO és a KDH között

Nem született megegyezés az önkormányzati választások előtt a három ellenzéki párt között. A hírt Alojz Hlina, a KDH elnöke közölte közösségi oldalán.

Alojz Hlina - KDH elnök
Fotó: TASR

Az önkormányzati választásokon nem köt központi megállapodást az SaS, az OĽaNO és a KDH. Ezt Alojz Hlina, a parlamenten kívül álló KDH vezetője közölte a közösségi hálón azt is hozzátéve, hogy ezt velük a liberálisok közölték.

Megszólítottuk az OĽaNO-t is, hogy erősítsék meg a hírt, de eddig nem kaptunk választ. Tekintettel arra, hogy az SaS és az OĽaNO között már van központi megállapodás, feltételezzük, hogy felelősségteljes politikai szereplőkként a saját szerződési kötelezettségeikkel összhangban fognak cselekedni. Azt, hogy nem akarnak velünk központi megállapodást kötni, telefonon tudtuk meg azzal a megjegyzéssel, hogy »központi megállapodás nem lesz, de ha akarnak, csatlakozzanak valahová«

– írta Hlina.
Elmondása szerint a központi megállapodás feltételeiről nem tárgyaltak, vagyis nem a felek által támasztott feltételek miatt nem jött létre egyesség, hanem az egyezséget minden ok nélkül elutasították.
Richard Sulík, az SaS elnöke a TASR-nek elmondta, hogy nem fogja Hlina Facebookon közzétett státuszát kommentálni.

Az OĽaNO-val megállapodást kötöttünk, és most más pártokkal fogunk egyezkedni

– üzente.

Igor Matovič hasonlóan reagált.

Egyáltalán nem tűnik felelősségteljesnek egy politikai párt vezetőjétől, hogy a partnereivel a Facebookon keresztül akar tárgyalni.

Ľubomír Galko, az SaS alelnöke a közösségi hálón közölte, hogy az SaS és az OĽaNO központi megállapodást kötött Szlovákia közel 3000 településén. „Mindenütt közösen fogunk fellépni. Felszólítottunk minden demokratikus jobboldali pártot, hogy mindenütt csatlakozzanak hozzánk, ahol vannak ügyes, jó és becsületes jelöltjeik, és van erre akarat. Már a Sme rodina mozgalom és a Šanca párt is visszajelzett, és mindkettejükkel megkezdjük a tárgyalásokat. További partnerek is csatlakozhatnak – a KDH, Zmena zdola, OKS és a NOVA, melyeknél feltételezzük, hogy idővel szintén érdeklődni fognak” – mondta.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.