2014. március 1., 10:39

Nem ért egyet a Szlovákiai Bírók Szövetsége a bírák átvilágításával

POZSONY. Szlovákia Bíróinak Szövetsége arra kéri a honatyákat, az igazságszolgáltatást és Szlovákia bíráit érintő előterjesztett alkotmánytörvény-módosítás megvitatásánál minden közjogi hatóság esetében azonos mércét alkalmazzanak.

„ A bírák további rágalmazása és az igazságszolgáltatás kriminalizálása a jog vívmányainak ismételt csökkenéséhez vezet, de a Gorilla-típusú ügyekről való figyelemelterelésként is felfoghatjuk, melyek politikai vagy büntetőjogi felelősségre vonás nélkül terhelik a politikai garnitúrát“ – jelentette ki nyilatkozatában Dana Bystrianská, Szlovákia Bíróinak Szövetsége (ZSS) elnöke.

Egy ilyen Alkotmánytörvény elfogadása megbontaná a törvényhozói, végrehajtói és bírói hatalom történelmi egységét, az igazságszolgáltatást pedig függő, alárendelt helyzetbe hozná. „Azok az alkotmánymódosító törekvések, melyek megteremtenék annak a feltételét, hogy a bírók tevékenységét a Nemzetbiztonsági Hivatal (Národný bezpeènostný úrad) ellenőrizhesse, jogilag visszaható hatállyal bírnak és egy jogállam – és az Alkotmány szerint Szlovákia szintén annak tartja magát - demokratikus elveibe való példanélküli beavatkozást jelentenek“ – hangsúlyozta a szövetség elnöke.

A kormánypárt és az ellenzéki Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) tegnap állapodott meg az alkotmánymódosítást érintő kérdésekben. A javaslatot ma nyújtják be, a parlament márciusi ülésen foglalkozik majd vele. A módosítás októberben lépne hatályba, a politikusok még meg akarják vitatni az indítványt – jelentette sajtótájékoztatóján Pavol Paška házelnök.

A megegyezés szerint a Legfelsőbb Bíróság és a Bírói Tanács elnöki tisztsége elkülönülne, s megszűnne a bírók büntetőjogi mentessége. A Bíró Tanács elnökét az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) eredeti javaslatával ellentétben nem a köztársasági elnök, hanem maguk a tanácstagok választanák. A hagyományos család alkotmányos védelme is megerősödne. Az alaptörvény ennek kapcsán két mondattal bővülne, s egy férfi és egy nő egyedülálló kötelékeként határozná meg a házasságot.

Az indítványból végül kimaradt a bírák biztonsági átvilágítását bevezető rész, amelyet rengeteg bírálat ért az ellenzék részéről. Ellenkező esetben ugyanis a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) nem támogatná a javaslatot. Paška viszont állítja, hogy a bíráknak mégis át kellene esniük valamiféle alkalmassági vizsgálaton, s ha ez a második olvasatban valamilyen formában nem kerül be a javaslatba, az Irány-Szociáldemokrácia nem szavazza meg az indítvány végső változatát.

Megosztás