Nem egyeztek meg a miniszterrel az elégedetlen pedagógusok
A megbeszélés az oktatásügyi minisztériumban körülbelül egy órán át tartott. Juraj Draxler a tárgyalás után tartott sajtótájékoztatón közölte, gyakorlati szempontból nem lehet eleget tenni a tanítók követeléseinek. „Annyit tehetünk, hogy a minisztérium előkészíthet technikai javaslatokat, hogy minden probléma megoldódjék, amelyeket a kezdeményezés is érintett felhívásában” – mondta a tárcavezető.
Például a tanítók folyamatos képzésével kapcsolatos változásokról van szó. A tárca készen áll alternatívák bemutatására az iskolák finanszírozásával és a tanítók karrierjével kapcsolatban. „Ha a választások után is én leszek az oktatásügyi miniszter, 100 napon belül elkészül a folyamatos képzés rendszerét szabályozó törvény módosító javaslata” – tette hozzá az oktatásügyi miniszter. Egyúttal hangsúlyozta, nyitott a további tárgyalásokra.
Egyúttal felszólította a tanítókat, fontolják meg további lépéseiket. „Nekem minden egyes iskola, minden egyes gyermek fontos, nem akarom, hogy bármely iskolában szüneteljen a tanítás” – tette hozzá Draxler. Szerinte különös, hogy a tanítók azután jelentkeznek ezekkel a követelésekkel, hogy januártól 4 százalékkal növekedett a bérük.
Vladimír Crmoman, a Szlovák Tanítói Kezdeményezés (ISU) képviselője szerint semmilyen változás nem történt. „Alapjában tisztáztuk a pozíciónkat és a követeléseink egyes pontjait” – tájékoztatott. Mint mondta, egyre több iskola kapcsolódik be az akcióba. Hozzátette, a tanítók állandóan nyitottak az újabb tárgyalásokra.
Branislav Koèan, a kezdeményezés másik tagja elmondta, többet vártak a tárgyalások előtt, nagyobbak voltak az elvárásaik. Szerinte a sztrájk több száz gyermeket érint, akiknek nem lesz rendes tanítás. Nem pontosította azonban, hány iskola marad zárva hétfőn, ugyanis még zajlik a regisztráció. A konkrét számok csak hétfőn válnak ismertté. Koèan tájékoztatása szerint ma délutánig több 570 iskola 10 ezernél is több pedagógusa jelezte részvételi szándékát.
Szlovákiában az oktatásügyi minisztérium adatai szerint 2.935 óvoda, 2.113 alapiskola és 868 középiskola van.
„Nekünk nem a sztrájk a célunk, az csak eszköz arra, hogy elérjük a követeléseinket, amelyeket a tanítók folyamatosan tesznek le az asztalra, amelyekre 2011 óta figyelmeztetik a kormányt” – tette hozzá Koèan. Szerinte 2011 óta a tanítók minden lehetőséget kihasználtak arra, hogy a kormányt figyelmeztessék a tanítók bérezésének tarthatatlanságára, ahogy arra is, hogy kevés pénz jut az oktatásügybe. Emlékeztetett rá, hogy a tanítók január 25-én tüntetést szerveznek, amely a Szlovák Nemzeti Felkelés terén 11.00 órakor kezdődik.
Az ISU követelményei megegyeznek a Szlovák Pedagóguskamara (SKU) által 2015 októberében a kormánynak címzett követelésekkel. Az államtól kéri minden pedagógiai és szakmai alkalmazott bérének 140 euróval történő emelését a regionális oktatásügyben ez év januárjától, valamint további 90 euróval 2017 januárjától. Kérik a kormányt, fogadja el a pedagógiai és szakmai alkalmazottakról szóló törvény módosítását, amely újra lehetővé tenné a kreditszerzést, illetve megszüntetné a kreditek hétéves érvényességét. A tanítók azt is követelik, hogy 400 millió euróval növekedjék az oktatásügyi és a belügyminisztérium költségvetése a 2016-os évre, amit az felszereltségét illető különbségek felszámolására fordítanának.