2015. június 20., 09:45

Nem akarnak népszavazást a menekültkvótákról a képviselők

POZSONY. A megszólított parlamenti képviselők nem támogatják egy, a menekültekre vonatkozó kvótákról szóló népszavazás megtartását. Robert Kaliòák belügyminiszter viszont nem zárta ki egy referendum lehetőségét.
„Ez komoly téma, eléggé nyíltan beszélünk róla és más lehetőségekről is. Ebben a helyzetben még nem feltétlenül szükséges a referendum, de hogy nem kell-e majd beszélni róla augusztusban vagy szeptemberben, ezt ma nem lehet kizárni” – mondta a belügyminiszter.

Martin Poliaèik, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) képviselője ellenzi a témával kapcsolatos esetleges népszavazást. „Mivel menekültekről van szó, úgy gondolom – ugyanúgy, mint az LGBTI közösségek esetében –, hogy jogokról nem kell szavazni. Meg kell keresnünk az ideális módszereket, amelyekkel teljesíthetjük az emberi jogokat saját lehetőségein és kapacitásunk határain belül. Ez Szlovákiára és az Európai Unióra is érvényes” – mondta a honatya.

Ivan Mikloš független képviselő, korábbi pénzügyminiszter sem támogatja a referendumot. „Nem gondolom, hogy az ilyen ügyeket referendum segítségével kellene megoldani. Itt a kormány, a polgároktól kapta mandátumát, felelőssége is van, neki kell megoldania a helyzetet” – hangsúlyozta.

Richard Raši képviselő és korábbi egészségügyi miniszter szerint a referendum ezzel a kérdéssel kapcsolatban felesleges pénzkidobást jelentene. Rámutatott arra, hogy a szlovákok többsége nem támogatja a menekültek befogadását. „Elég sok saját problémánk van, amelyeket meg kell oldanunk. Szerintem a menekültek befogadása nem olyan dolog, amelyet Szlovákiában az emberek szeretnének” – tette hozzá.

Daniel Lipšic független képviselőnek, volt belügyminiszternek nincsenek kifogásai a referendummal kapcsolatban, de úgy véli, azt az állampolgároknak kellene kezdeményezniük, nem pedig a parlamentnek. „A parlament állásfoglalást fogadhat el. Tehát alibista hozzáállás lenne, ha referendum által akarná megoldani a problémát” – tette hozzá. Szerinte az életveszély miatt menekülőkhöz szolidárisnak kell lennünk, de ellenzi a kvótákat. „Az alapelvet tekintve elfogadhatatlanok a kvóták, mivel ha egyszer elkezdődnek, sosem lesz végük” – magyarázta.

Alojz Hlina képviselő egy kicsit fél a kvótákkal kapcsolatos referendumtól, s azt a Most-Híd elnöke, Bugár Béla sem támogatja. Bugár Szerinte kérdéses, hogy az emberek valós információkat kapnak-e a menekültkérdéssel kapcsolatban. Az embereknek a közösségi oldalakon tett kijelentéseit figyelembe véve nem gondolja, hogy a referendum jó dolog lenne. Szerinte a politikusoknak kell dönteniük. „A politikusok azért kerültek a parlamentbe, hogy felelősségteljes intézkedéseket fogadjanak el” – mondta. A problémát nem abban látja, hogy fogadjuk-e a menekülteket vagy sem, hanem a kvótákban. „Senki sem kényszeríthet bennünket. Nem gondolom, hogy a kvóták olyan megoldást jelentenének, amelyet el kellene fogadnunk” – jelentette ki.

Jaroslav Baška (Smer-SD) képviselő, korábbi honvédelmi miniszter szerint kárunkra lenne a kvóták elfogadása. „Nem gondolom, hogy az Európai Uniónak ezen az úton kellene elindulnia. A problémát keletkezésének a helyén kell megoldani. Ott kellene az Uniónak a megfelelő eszközöket biztosítania a probléma megoldásához” – mondta. Egyúttal hozzátette, nem gondolja, hogy a mai helyzetben szükség lenne egy népszavazás kiírására. „Inkább azt gondolom, hogy ezt a parlamentben kellene megoldani, így is teszünk majd. Ezzel a mandátummal megy majd Robert Fico Brüsszelbe” – tájékoztatott. Baška nem lát problémát a határok lezárásában sem, amelyet a schengeni övezet néhány országa jelzett. „Joguk van védelmezni államhatáraikat. Ez nem jelenti a schengeni egyezmény végét” – hangsúlyozta Baška.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.