2012. május 31., 12:32

Nehezen viseli a börtönt Raso Žitný

POZSONY. Rastislav Žitnýt, aki egy hónapja kezdte meg két éves börtönbüntetését, néhány napja Pozsonyból az Opatovce határában lévő fegyházba szállították át. A műsorvezetőt halálos közúti baleset okozása miatt került rácsok mögé.
Raso Žitný április 19-én még emelt fővel lépte át a börtön kapuját, mára azonban lefogyott, szemüveget visel, és lehajtott fejjel jár-kel az intézetben. Bár kap néha levelet a hozzátartozóitól, mosolyogni még nem látták – írja jól értesült forrásra hivatkozva a pluska.sk. 

Az elítéltek napja – így Rasoé is – korán kezdődik. Hat órakor megszólal a börtönben az ébresztőóra, nem sokkal később reggelihez kell felsorakozni. Aki valahol dolgozik, azt elvezetik a munkahelyére, a többiek a létesítményen belül végeznek különféle feladatokat. Bekapcsolódhatnak a szakköri tevékenységekbe, vagy kerti munkát végezhetnek. A börtön területén mozgásszabadság van, este 10 órakor van a takarodó. A lapot a börtön egyik alkalmazottja tájékoztatta. A forrás elárulta: a műsorvezető még ezt a többihez képest „szabadabb“ fegyházi rendszert is nehezen viseli. Aki ide kerül, igyekszik "jó fiú" lenni, mert bármilyen szabálysértés alapján a rabot szigorúbb börtönbe vezénylik.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.