2013. szeptember 19., 08:04

Nehéz az élet Párkány körzetében

POZSONY, PÁRKÁNY. A helyi államigazgatás átalakítását célzó törvény értelmében Nyitra megyében megszűnik a Párkányi Körzeti Hivatal, s egy új járási hivatal jön létre Aranyosmaróton.

 

Portálunkon többször foglalkoztunk a párkányi régió sajátos problémáival. Mivel a közúti infrastruktúrát itt nem fejlesztették, nagy beruházóknak nem vonzó a környék. Ezzel függ össze a növekvő munkanélküliség, amit súlyosbíthat a vasúti szárnyvonalak tervezett megszüntetése 2014 decemberében. Két héten belül a hivatalos ügyintézés is bonyolódhat a környékbeliek számára, mert megszűnik a Párkányi Körzeti Hivatal.

Az ESO-programként jegyzett közigazgatási reformot a belügyminisztérium azzal a céllal hajtja végre, hogy az államigazgatás a korábbinál hatékonyabb és nyitottabb legyen. Októbertől megszűnik minden specializált helyi államigazgatási hivatal, s az ország 72 pontján központosított járási hivatalok váltják fel őket. A Párkányi Körzeti Hivatal helyzete sajátos: megszűnésével párhuzamosan Aranyosmaróton (Zlaté Moravce) jön létre járási hivatal. Az aranyosmarótiak nyilván elégedettek, amit aligha lehet elmondani arról a több mint 22 ezer felnőtt lakosról, akik hivatalos kérvényeiket eddig gyorsan és hatékonyan el tudták intézni Párkányban. Miheztartás végett: tizenegy olyan járása van Szlovákiának, melyeknek kevesebb lakosa van, mint a 23 településből álló párkányi körzetnek. Párkány mégsem lehet járási központ. Hogy miért, csak találgathatjuk.

A Párkányi Körzeti Hivatal jogköreit hamarosan átveszi az Érsekújvári Járási Hivatal, amely kihelyezett részleget nyit Párkányban. A belügyminisztérium szerint ezzel meg van oldva a probléma. "2013 október 1-től a lakosok továbbra is a megszokott helyen, Párkányban, a Szent István utca 79-es szám alatt intézhetik az általános közigazgatási, vállalkozói és katasztrófavédelemmel kapcsolatos ügyeiket. Az integrálódó hivatalok jogkörei október 1-től ászállnak a járási hivatalok újonnan létrejövő környezetvédelmi, földügyi-, erdőgazdálkodási-, valamint közlekedési szakosztályaira" – tájékoztatta portálunkat Lucia Kirinovièová, a belügyminisztérium szóvivője. Hozzáfűzte: terveik szerint az említett ügyfélszolgálati központot a jövő év folyamán nyitják meg a Párkányban és környékén élők számára. A tárca úgy véli, az érintett 23 település lakossága nem lesz megrövidítve, mert a létrehozandó  ügyfélszolgálati központ kibővített ügyintézési hatáskörrel rendelkezik.

Egyelőre kérdéses, hány hivatalnok áll majd a mintegy 23 ezer felnőtt lakos rendelkezésére a párkányi ügyfélszolgálati központban. Ondrej Beòus, a Párkányi Körzeti Hivatal elöljárója hatásköri okokra hivatkozva nem kívánt válaszolni erre a kérdésre, miként arra sem, hogy hol tart jelenleg a körzeti hivatal felszámolása, hány alkalmazott dolgozik majd a jövőre megnyíló helyi ügyfélszolgálati központban, s a körzeti hivatal alkalmazottai közül hány személyt fenyeget az elbocsátás veszélye. Egy dolgot azonban elárult: szakmai pályafutását nem folytatja járási hivatalvezetőként.

A Párkányi Körzeti Hivatalnak jelenleg 16 alkalmazottja van. A belügyminisztérium szóvivője sorsukról annyit mondott, hogy jelenlegi munkahelyük megszűnése után az Érsekújvári vagy a Nyitrai Járási Hivatalban kínálnak fel nekik szakmai irányultságuknak megfelelő munkalehetőséget. 

A Párkányi Körzeti Hivatal a Dzurinda kormány 2004-ben hozott döntése értelmében jött létre, annak érdekében, hogy a kistérség lakosainak hivatali ügyintézése egyszerűbbé váljon,s ne kelljen 60-70 kilométert utazniuk Érsekújvárra, a járási székhelyre. Farkas Iván, a Magyar Közösség pártjának alelnöke szerint egyértelmű, hogy mostantól bonyolultabbá válik a régió lakosságának az élete, ha megszűnik az önálló jogalanyisággal bíró körzeti hivatal, amely közel 10 évig saját elöljáróval rendelkezett. Farkas vitatja a belügyminisztérium állítását, hogy a változás nem lesz jelentős.  "A hivatal jövője bizonytalan, hiszen a politikai kívánalmaknak, s főként az Érsekújvári Járási Hivatal kénye-kedvének lesz kitéve" – tette hozzá.  

Farkas szerint az új ügyfélszolgálati központ legnagyobb hátránya, hogy a lakosoknak kétszer kell majd Párkányba utazniuk. Első alkalommal leadják az ügyintézéshez szükséges iratokat, s a kérvényét. Aztán utazhatnak Párkányba másodszor is, amikor Érsekújvárból visszajön a válasz, a lepecsételt határozat.

A Radièová-kormány idején is felmerült a Párkányi Körzeti Hivatal megszüntetésének kérdése, de akkor lakossági összefogással az emberek elhárították a veszélyt. Az MKP egyes képviselői  petíciót szerveztek, s összegyűjtöttek 11 ezer tiltakozó aláírást. A párkányi körzetben élő minden második felnőtt személy aláírta a petíciós íveket. Ezekkel idén tavasszal is érvelt az MKP, amikor arra próbálta rávenni a belügyminisztériumot, hogy értékelje át szándékát, de erre mint ismeretes,  nem került sor. Farkas Iván úgy véli, ez újabb bizonyíték arra, hogy a dél-szlovákiai járások igényeire Robert Fico kabinetje nem érzékeny. "A párkányi körzet nagyságát és lakosainak számát figyelembe véve a kormányzat találhatott volna valamilyen köztes megoldást" – szögezte le Farkas Iván.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

 

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.