NATO integrációs munkacsoport alakul Szlovákiában
A szaktárca feltételezi, hogy ez a döntés témája lesz majd a NATO-tagországok védelmi miniszterei legközelebbi tanácskozásának.
"Tervezői csapatról lesz szó, nem pedig egy harci egység vagy bázis létesítéséről, ahogy azt néha helytelenül tálalják" – szögezte le Martin Glváè védelmi miniszter. Az általa elmondottakból az is kiderül, hogy ezen csoport jelenléte megkönnyíti a NATO szempontjából egy-egy tagország esetleges megerősítését.
"Béke idején az a tervezői tevékenységet támogatná" – fejtette ki a miniszter. A csapat célja a NATO reakcióképességének növelése és a gyorsreagálású egységek bevonásának megkönnyítése. Ez a csoport tehát majd figyel a NATO koalíciós katonaságainak gördülékeny felkészítésére, koordinációjára a Szlovák Köztársaság területén történő bevetésük esetén. Ugyancsak feladata lesz a szlovák fegyveres erők és a NATO-egységek közti gyakorlatozás koordinálása.
"A NATO integrációs munkacsoportnak a kezdeti műveleti képességet a varsói csúcstalálkozóig, a teljeskörű alkalmasságot pedig jövő év végig kell elérnie Szlovákiában" – magyarázta Milan Maxim, a hadsereg vezérkari főnöke.
Szlovákiának a csoporton belül 21 pozíció jut, a fennmaradó posztokat pedig majd a többi NATO-tagország katonái töltik be. A vonatkozó költségeket részben a szlovák védelmi tárca, részben pedig a NATO költségvetéséből fedezik. Jelenleg a szükséges infrastruktúra kiépítésével kapcsolatos előkészítő munkálatok zajlanak Szlovákiában.