2015. április 1., 14:08

Napsütés, viharos erejű szél és hóhullás

POZSONY. Április elsejéhez méltó időjárás van ma Szlovákiában, és a folytatás sem túl szívderítő. Még egy ideig ugyanis nehezen tudjuk majd eldönteni, hogy már tavasz van-e vagy még tél.

Míg múlt héten egyes országrészekben 24 Celsius-fokra emelkedett a hőmérő higanyszála, kedden viszont havaesőben is részünk lehetett. Szerdán viharos erejű szél határozza meg az ország időjárását. Pavol Faško klimatológus szerint az időjárás ilyen jelentős változásai március végén-április elején sem szokatlan, sem túl szokványos jelenségnek nem számítanak.

„A változások a nagyon jelentős északnyugati légáramlatnak köszönhetőek, s ezen áramlatokkal együtt az időjárási frontok is nagyon gyorsan eljutnak hozzánk. Emiatt a nap folyamán ilyen gyorsan változik az időjárás“ – magyarázta az okokat Faško.

Kedden például Nyugat-Szlovákia lakosai esős, helyenként havasesős reggelre ébredtek. A főváros központjában esett, a Kolibán pedig még havazott is. Egy vékony hóréteg is kialakult, majd délután a felhőzet csökkent, s egy pillanatra a Nap is kisütött. A hó bonyolította a Közép- és Észak-Szlovákia hegyi átjáróin kialakuló helyzetet. A bolondos időjárás több európai országban is gondokat okozott. Csehországban a frissen hullott hó miatt összeomlott a forgalom, több tucat közlekedési baleset történt, és az autópályákon is komoly fennakadások voltak.

Az időjárás szerdán sem változott, s a hőmérséklet nem emelkedik 10 fok fölé. A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) szerdára erős szél miatti riasztást adott ki. A szél sebessége főleg a Szlovákia északi tájain levő hegygerinceken 25-35 m/s-t is elérhet. Legerősebben majd a Rózsahegyi (Ružomberok), Liptószentmiklósi (Liptovský Mikuláš), Késmárki (Kežmarok), Turdossini (Tvrdošín), Námesztói (Námestovo) és Zsolnai (Žilina) járásban tombol, de a Besztercebányán (Banská Bystrica) és Breznóbányán (Brezno) élők is megérzik majd a széllökéseket.

Szerdán másutt a szél sebessége 16-24 m/s lesz. Bár ezen évszakban az ilyen szélerősség szokványosnak számít, mégis károkat okozhat.

A meteorológusok a szélen kívül hófúvásra is figyelmeztetnek, s a miatt 1. fokú riasztást rendeltek el. Hófúvásokra és hótorlaszokra ma elsősorban az Észak-Szlovákiában és Kelet-Szlovákia északi részén élők számíthatnak.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.