2018. július 31., 16:21

Nagymihályban és Őrmezőn feloldották a tömegrendezvények tilalmát

Továbbra is tart a kanyarójárvány miatt meghirdetett rendkívüli állapot a Nagymihályi járásban. Nagymihályban és Őrmezőn már engedélyezték a tömegrendezvényeket, ugyanakkor az ezekre vonatkozó tilalmat kiterjesztették Dobóruszkára és Kerészmogyorósra. Nagykaposon, Laskon, Vásárhelyen, Kráskarebrényben, Nyarádkelecsényben, Füzeséren és Solymoson továbbra is tart a korlátozás.

Ján Mikas
Fotó: TASR

Az említett két településen azért oldották fel a tömegrendezvények tilalmát, mert csökkent a megbetegedések száma. „Kedvező fejlemény, hogy Nagymihályban a múlt hétvégén három kanyarós beteg volt, az elmúlt 24 órában pedig egyetlen új esetet sem tartanak számon” – magyarázta Jana Cibereová, a Nagymihályi Járási Hivatal elöljárója, a válságstáb keddi ülése után. Elmondta, hogy a járvány gócpontjain minden lakos megkapta a védőoltást.

Ha a helyzet megváltozik a városokban, akkor ismét bevezetik a tilalmat.

„Az elmúlt két hétben 92 új esetet regisztráltak a Nagymihályi járásban, és ebből csak 16 volt Nagymihályban” – tette hozzá Ján Mikas tiszti főorvos azzal, hogy továbbra is megfigyelik a helyzetet. Az újabb esetek inkább a környező településeken fordulnak elő, amelyekben az embereknek már biztosították a védőoltást.

Mikas elmondta, hogy keddig 3276 embert oltottak be. Megemlítette a nagymihályi Malom utca lakóit is, akik elutasították ezt az intézkedést. A korábbi információk szerint 10 családról volt szó, végül azonban csak hatan utasították el az oltást. Ezek közül ötöt már beoltottak.

Zemplénben kedd reggelig 350 kanyarós megbetegedést regisztráltak. A nagymihályi kórházban ebben az időpontban 16 beteg volt. „Az elmúlt 24 órában 6 ember szorult kórházi kezelésre, az orvosi ügyeleten pedig további 7 embert láttak el” – közölte Štefan Zamba, a kórház főorvosa, aki szerint a betegek száma stabilizálódott.

Zamba megerősítette: Nagykaposon és a környező településeken - Dobóruszkán, Nyarádkelecsényben és Kerészmogyoróson - kritikus a helyzet, és növekszik a betegek száma.

A válságstáb első ülésén elfogadott intézkedések továbbra is érvényben vannak. Azokon a területeken, amelyeken sok beteget regisztráltak, a rendőrség folyamatosan megfigyeli a fertőzött személyek mozgását, és segítséget nyújt abban, hogy az érintettek megkapják a szükséges védőoltást. Továbbá: a megfertőződött személyek elszállítását is biztosítják. A válságstáb legközelebb augusztus 13-án ül össze.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.