Nagy kórház építését tervezi Pozsonyban a Penta
Az építkezés kezdetét 2018-ra tervezik, az első pácienseket 2021 első felében fogadnák. A magánjellegű beruházás több mint 100 millió euróba kerül. A Svet zdravia a Penta Investments pénzügyi csoporthoz tartozik.
A legnagyobb magánjellegű egészségügyi beruházás
„A pozsonyi új generációs kórház a szlovák egészségügy terén eddig megvalósuló legnagyobb magánjellegű beruházás. Azon ambíciónk megnyilvánulása, hogy 21. századi szintű szolgáltatásokat nyújtsunk a pácienseknek és az egészségügyi személyzetnek. Ezzel a példával is azt akarjuk bemutatni, hogy a magánberuházások magasabb szinthez és a szlovákiai egészségügyi ellátás elérhetőségéhez vezetnek“ – hangsúlyozta Eduard Maták, a Penta Investments egészségügyi kérdésekért felelős partnere.
¼uboš Lopatka, a Svet zdravia társaság vezérigazgatója megjegyezte: a kórházhálózat hajlandó felelősséget vállalni a legigényesebb, legsúlyosabb állapotban levő páciensekért is. „Az első pozsonyi új generációs kórházat a heveny és a betervezett eseteknek szánjuk, akiknek teljes körű egészségügyi ellátást nyújtanak szinte valamennyi sebészeti és további orvosi szakosztályon. A projekttel be akarjuk bizonyítani, hogy az egészségbiztosítás jelenlegi feltételei között hajlandóak vagyunk a legmagasabb európai szintű egészségügyi ellátás nyújtására“ – magyarázta Lopatka.
A 400 fekvőhelyesre tervezett kórházban 14 műtő, új generációs sürgősségi osztály, 36 egyszemélyes intenzív szoba, új generációs szülészet, az agyvérzés gyógyítását szolgáló első teljes körű központ, valamint a súlyosabb gerinc-, medence- és agysérülések műtésére is alkalmas traumacentrum, illetve transzplantációs központ is megtalálható lesz.
Valamennyi pácienseknek szánt szoba egyszemélyes lesz, ám abban a kísérő személy számára további ágyat helyezhetnek el. Az intézmény részét képezi majd a mozgáskorlátozott betegek számára is könnyen hozzáférhető önálló szociális létesítmény. Minden szobában lesz TV, internet, valamint lehetőség nyílik a személyzettel és a családdal folytatandó videó-kommunikációra, illetve az egészségügyi dokumentáció megtekintésére és a kiegészítő kórházi szolgáltatások kihasználására, továbbá az orvosi gázok alkalmazására és az életfunkciók központi megfigyelésére.
A kórház dizájnját tekintve pavilonos rendszerű lesz központi összeköttetéssel, viszont logisztikailag elválasztják egymástól a pácienseket, a személyzeti helyiségeket, a beszállítókat, illetve a sürgősségi osztályra érkező betegeket. Az épületben összesen öt emelet lesz (egy föld alatti és négy föld feletti szint), s lehetőség lesz további fejlesztésekre és bővítésekre.
Az egyes pavilonok nagyobb járvány esetén egymástól elválaszthatók lesznek. Az építészeti javaslat a holland Dutch Health Architects stúdióból érkezett, amely a nagymihályi (Michalovce) új generációs kórház tervezője is.
Az új létesítményben hozzávetőleg 1 200 alkalmazott jut majd munkalehetőséghez. Közel 230 orvosra és 700 ápolóra lesz szükség. „Ambíciónknak tartjuk odavonzani a legjobb szlovákiai, valamint külföldi orvosokat és egészségügyi nővéreket. Közülük sokan éppen ilyen alkalomra várnak. Haza akarnak térni, hogy az általuk külföldön megszokott profi feltételek között idehaza dolgozhassanak“ – mondta Hanušín.
Még nincs meg a projekthez szükséges építkezési engedély
A projektcsapat jelenleg a területrendezési határozathoz és az építkezési engedélyhez szükséges dokumentációt készíti elő. A társaság célja a jövő évben teljesíteni az építkezés elkezdéséhez szükséges mindkét feltételt.
