2011. április 28., 18:06

Mosolydiplomácia Pozsony és Budapest között

POZSONY. 2010 külpolitikai szempontból is nehéz év volt, de elindult a párbeszéd Szlovákia és Magyarország között – emelték ki az elmúlt év külpolitikáját értékelő konferencia fő előadói. Szlovákia továbbra is súlyos problémának tartja a kettős állampolgárság és a kollektív kisebbségi jogok elismerését a magyar alkotmányban.

Ivan Gašparoviè államfő szerint jobb is lehetne az elnöki hivatal és a kormány kommunikációja, sok problémát elkerülhetnének, de összességében áldását adta az Iveta Radièová vezette kormány külpolitikai irányvonalára. Kiemelte azonban, hogy bár van párbeszéd Pozsony és Budapest között, egyetlen lényeges problémát sem sikerült megoldani. A szlovák külügyminisztérium, a külügyi társaság és a Konrad Adenauer Alapítvány által szervezett évértékelő konferencia tavaly felszólította a magyarországi választásokon győztes Fideszt, hogy Pozsony és Budapest előfeltétel nélkül kezdjen jószomszédi párbeszédet a fennálló problémák megoldásáról, de a felhívásnak egyelőre nincs eredménye – fogalmazott a szlovák köztársasági elnök.

Gasparoviè szerint Magyarországot nem igazán érdekli a szomszédok aggodalma az alkotmánnyal kapcsolatban, amely az európai gyakorlattól eltérően kollektív kissebbségi jogokról beszél. Iveta Radièová miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy a nyilvánvalóan jó gazdasági együttműködés mellett Pozsonyt nyugtalanítja a magyarországi demokrácia helyzete. "Nyugtalansággal figyeljük a magyar kormány lépéseit, legyen szó a kettős állampolgárságról vagy az alkotmányról" - szögezte le Radièová. Egy kérdésre válaszolva Radièová megismételte, a gyengeség jele lenne, ha Szlovákia az új magyar alkotmányra saját alkotmányának módosításával válaszolna, ahogy azt az ellenzéki Smer követeli. "Nem szabad riadt nyúlként reagálnunk" - fejtette ki Radièová. Rámutatott: tavaly így reagált a Robert Fico vezette kormány a kettős állampolgárságról szóló magyar törvényre, ami megbosszulta magát.

Mikuláš Dzurinda szlovák külügyminiszter úgy fogalmazott, hibás lépésnek tartja, hogy Magyarország „tömegesen ad állampolgárságot” határain túl élő embereknek, akik semmilyen élő kapcsolatban nincsenek az országgal. A kollektív jogok felemlegetése is probléma – mondta a szlovák diplomácia vezetője. Gazdasági területen fejlődnek a szlovák-magyar kapcsolatok. A közlejövőben Pozsonyba látogat Martonyi János magyar külügyminiszter, hogy szlovák kollégájával aláírja az újabb Ipoly-hidak építéséről szóló megállapodást.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.