2011. április 9., 17:24

MKP kongresszus: Berényire 11, Csákyra 4 jelölés érkezett

POZSONY. A 17 járás közül nem mindegyik élt az elnökjelölés lehetőségével. Berényi Józsefet 11 járási konferencia, Csáky Pált 4 alapszervezet jelölte a pártelnöki tisztségbe. Az MKP alapszabálya szerint a közgyűlés küldöttei is tehetnek jelöléseket, így a 11:4 arányból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Ahogy Berényi József elnök fogalmazott, „ezek csak jelzésértékű nominációk, lehetnek még változások”.

A Magyar Koalíció Pártja egy hét múlva tartja tisztújító közgyűlését Nagymegyeren. Ez volt az Országos Tanács központi témája szombaton. Berényi József elnök ismertette a párt szervezeteiben lezajlott tanácskozások eredményét.  Csáky Pált 4 helyi szervezet, a jelenlegi elnököt 11 járási konferencia  látná szívesen a pártelnöki székben. „Bárki is lesz a a párt országos elnöke, a lelkiismeretem nyugodt, mert jobb állapotban adom át a pártot, mint amilyenben átvettem tavaly július 10-én. A munkát szeretném folytatni, ezért is vállaltam az újabb megmérettetést” –hangoztatta Berényi. 

A járási konferenciákon nyert ismeretekre hivatkozva a pártelnök megállípította:  nyugodt, konstruktív légkörű munka folyik az MKP regionális szervezeteiben. A helyhatósági választásokon elért eredmény erőt, optimizmust adott a pártnak. „Mindenki érzi, nemcsak a talpon maradás esélye van meg, hanem a parlamentbe való visszakerülésé is” – mondta a pártelnök

Az Országos Tanács élére két jelölés történt. Mindkettő azt szorgalmazta, hogy Bárdos Gyula folytassa a munkáját ezen a poszton. Ami az alelnököket illeti, az MKP továbbra is fontosnak tartja a regionális elv érvényesülését. Amennyiben az alelnökök és az OT elnök a nyugati régióból származik, a többi OT-posztnál a párt ügyel arra, hogy a közép- és kelet-szlovákiai régió is képviselve legyen, hogy egyik térség se érezze magát kiszorítva az országos vezetésből.

Berényi szerint jelenleg 9-10 ezer tagja van az MKP-nak. Néhányan - mint mondta - elmentek, mások viszont érkeztek. Új tagok főként a helyhatósági választások után léptek be a pártba.

Az aktuális kérdések kapcsán az MKP Országos Tanácsa  elítélte a kisebbségi nyelvhasználati törvény módosításának parlamenti vitáját, annak sértő, durva hangnemét, amely ellen egyetlen egy parlamenti frakció sem emelte fel a szavát. A jogszabály előterjesztett változatát támogatja az MKP, „igaz, hogy nem 10 százalék a nyelvhatár, de a 15 is jobb, mint a 20” - fogalmazott Berényi. Az MKP pozitívumnak tartja, hogy a hivataloknak kötelességük a kisebbségi nyelvhasználat biztosítása, s hogy a magyar nyelven sugárzó televízióknak nem lesz kötelező a szlovák feliratozás, amely „megakadályozta” a magyar nyelvű interaktív műsorok készítését.

A párt megvitatta a népszámlálási kampány teendőit is. Az MKP népszámlálási kampánya Dél-Szlovákiára, a magyarok lakta területekre összpontosul. Eszközei elsősorban a plakátok, szórólapok, kulturális műsorok és az eszmecsere. Az MKP nemcsak a nemzetiség és az anyanyelv, hanem a vallási identitás vállalására is ösztönözni kívánja a magyar ajkú lakosságot. Bárdos Gyula, az OT elnöke hangsúlyozta, a parlamentben folyó minősíthetetlen párbeszéd eredményeként az emberek összekeverik a fogalmakat, egyesek attól tartanak, hogy ha vállalják magyarságukat, elveszítik szlovák állampolgárságukat, ami nem igaz.  A pártnak erre rá kell világítania - hangoztatta Bárdos Gyula.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.