2015. július 17., 09:20

Mivel igazolják hiányzásaikat a honatyák?

POZSONY. A parlamenti képviselők az év elejétől a nyári szünidő kezdetéig összesen 58 napon keresztül üléseztek. Közülük többen jó néhány tanácskozást kihagytak. A frakcióvezetők és Peter Pellegrini házelnök minden igazolást elfogadtak a hiányzó honatyáktól.

Mi alapján kaphat igazolást egy képviselő? Azon honatyák hiányzását, akik frakciókban dolgoznak, a frakcióvezetők igazolják, míg független képviselők esetében ezeket a házelnök írja alá. Végső szava is Peter Pellegrininek van. 

Az interneten is elérhető statisztikák szerint legtöbbet a független képviselők hiányoznak a parlamentből. Pavol Frešo, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-demokrata Párt (SDKÚ-DS) elnöke 2012-től 1882 ülést hagyott ki, Jozef Mihál (SaS) korábbi munkaügyi miniszter 1686-ot, Mikuláš Dzurinda 1538-szor, Mária Litomská (független, korábban az OĽaNO képviselője volt) 1536-szor, Magdaléna Vášáryová 1407-szer hiányzott az ülésekről.

Ha megnézzük az igazolásokhoz kapcsolódó döntéseket, mióta Pellegrini tölti be a házelnöki tisztséget, minden igazolást elfogadott a honatyáktól. „Leginkább egészségügyi okokról, külföldi szolgálati utakról, illetve a képviselők egyéb régiókban zajló programjáról van szó” – magyarázta a házelnök.

A hiányzások többsége azokkal a kötelezettségekkel függ össze, amelyek a honatyák második mandátumához vagy második munkahelyéhez kötődnek. Ladislav Andreánsky, a Smer-SD képviselője idén februárban hiányzásának okaként egy prágai nemzetközi nőgyógyászati konferencián való részvételt tüntetett fel.  Pártbeli kollégája, Vladimír Baláž egy urológiai konferenciára látogatott el. Otto Brixi például azért nem ment el a parlamenti ülésre, mert az egyik alapiskolában igazgatót választottak.

A hiányzás komoly indokai között helyet kaptak a „családi ügyek”, „a hosszan tervezett munkaügyi indokok”, vagy a városi és a megyei önkormányzati ülések. Vannak olyan képviselők is, akik csak annyit írnak be: „egyéb okok” miatt hiányoztak.

„Az ilyen dolgokat én nem igazoltam” – mondta Richard Sulík EP-képviselő, aki a Radièová-kormány idején látta el a házelnöki tisztséget. 

Pellegrini elődjét, Pavol Paškát sem zavarták a hiányzások. Minden igazolást elfogadott.

Úgy tűnik, Sulík házelnöksége idején kicsit komplikáltabb volt a helyzet. Õ két képviselő bérét csökkentette, 2010 októberében Ján Poèiatek és Ján Slota csak fizetése felét kapta meg. Mindketten kérték távolmaradásuk igazolását Sulíktól, ő azonban a honatyák indokait nem tartotta elfogadhatónak.

Több képviselőt nem a parlament küld szolgálati útra, sem az igazoláson feltüntetett munka, sem egyéb helyen való tartózkodásuk nem függ össze parlamenti elfoglaltságaikkal. A jelenlegi házelnök azonban nem néz rájuk ferde szemmel emiatt.

„A képviselők felnőtt emberek, akiknek programjukat össze kell hangolniuk a munkájukkal. Minden igazolás nyilvános a szlovák parlament honlapján, és hiszem, hogy a honatyák parlamentbeli tevékenységét és hiányzását tavasszal a választók fogják kiértékelni” – mondta Sulík. Hozzátette, a házelnök teljes körű kompetenciájába tartozik, kinek az igazolását fogadja el és kiét nem.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.