2011. június 22., 20:18

Mit lát Fico a kristálygömbben?

POZSONY. Robert Fico szerint Magyarország rosszul végzi, az európai uniós elnökségi időszak letelte után nemzetközileg elszigetelődik.

"Magyarország az (EU) elnökség befejezése után nagyon bonyolult nemzetközi helyzetbe kerülhet, és lehetséges, hogy néhány kormány nyomást fog gyakorolni a magyar kormány elszigetelésére. Csak azt kapják, amit megérdemelnek, mert mindig ezt akarták" - mondta újságíróknak Fico a Smer árnyékkormányának tanácskozása után.

A Velencei Bizottságnak az új magyar alaptörvénnyel kapcsolatos állásfoglalásáról Fico azt mondta: csak megerősítette a Smernek azt a véleményét, hogy az új magyar alkotmányban az ország területén kívül is hatályos elemek vannak, illetve, hogy kollektív kisebbségi jogokról beszél.

A szlovák lakosság 40-45 százalékának támogatását élvező ellenzéki párt elnöke ismételten bírálta az Iveta Radicová vezette kormányt. Szerinte passzívan szemléli a magyar kormány politikáját, s nem reagál határozottan a budapesti lépésekre.

Fico úgy vélekedett: ez annak következménye, hogy Iveta Radicová miniszterelnök és Mikulás Dzurinda külügyminiszter személyesen nagyon jóban van Orbán Viktor magyar kormányfővel.

Mikulás Dzurinda szerda délelőtti sajtótájékoztatóján a Velencei Bizottság dokumentumával kapcsolatban azt mondta: az állásfoglalás bizonyítéka annak is, hogy a szlovák diplomácia sikeresen teszi a dolgát, s eredményeket ér el, ellentétben a szlovák ellenzékkel, amely többnyire csak hangoskodik és hisztériát kelt.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.