2011. június 30., 16:02

Mit kívánnak a déli régiók?

POZSONY. Szakemberek, vállalkozók, regionális képviselők, s nem utolsó sorban sok-sok egyszerű ember bevonásával készíti el a Magyar Koalíció Pártja a Mit kívánnak a déli régiók? című kiáltványát. A kiáltvánnyal az MKP gazdasági és régiófejlesztési tanácsa is foglalkozott.
Farkas Iván, a párt gazdasági és régiófejlesztési alelnöke szerint az előkészítés fázisán már túl vannak, jelenleg a problémafelmérés zajlik. „A nyári hónapok alatt begyűjtjük a magyarlakta települések lakosságától származó innovatív javaslatokat, progresszív ötleteket, elkészítjük ezek gyűjtőtárát, amelyből gyakran és szívesen merítünk majd. Az elmúlt évek ugyanis megmutatták, hogy mindaz, ami nem az emberek napi tapasztalatai és szükségletei alapján jött létre, a gazdasági válság idején elsorvadt, vagy legalábbis leépült. Az működőképes, ami a közösségek igényeire van szabva. Mi az igénye 2011-ben Csallóköznek, Mátyusföldnek, Palócföldnek, Gömörországnak, Bodrogköznek és Ung-vidéknek? Ezt kell felmérnünk, ezt kell megjelenítenünk a Mit kívánnak a déli régiók? című kiáltványunkban, ami pártunk programjában is visszatükröződik majd” - nyilatkozta portálunknak Farkas Iván.

A kiáltvánnyal az MKP gazdasági és régiófejlesztési tanácsa is foglalkozott. A testület emellett állást foglalt az időszerű gazdaságpolitikai kérdésekben is. A három kormánypárttól eltérően a tanács nem támogatja, hogy Szlovákia az eddigi garanciavállalást követően hozzájáruljon a segélyezési hitel átutalásához Görögország vagy az euróövezet más tagországai számára. A párt egyik legfőbb érve, hogy Görögország államcsődje elkerülhetetlennek látszik, és semmilyen garancia sem mutatkozik az Athénnak nyújtott hitel visszafizetésére.

Az MKP gazdasági és régiófejlesztési tanácsa foglalkozott a pénzügyminisztérium javaslatával is, amely a nyugdíjak felső határát a mindenkori átlagbér összegében határozná meg. Az MKP ehelyett azt javasolja, hogy 2012. január 1-től vezesse be a kormány a minimális nyugdíjat, havi 420 euró összegben.

A tanács semmi esetre sem javasolja a munka és a fogyasztás további megterhelését adókkal illetve járulékokkal. Alternatívaként szorgalmazza a bankadó mielőbbi bevezetését, és a tőkejövedelmek valamint a vagyonhasznosítás adó- és járulékterheinek megemelését, kiszélesítését.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.