2018. május 15., 17:19

Mistrík indul az elnökválasztáson

A tudósként tevékenykedő Robert Mistrík független jelöltként indul az elnökválasztáson. Ezt kedden jelentette be a közösségi oldalon.

Robert Mistrík
Fotó: TASR

„Andrej Kiska államfő mai bejelentését követően elhatároztam, hogy 2019-ben független jelöltként indulok a szlovákiai elnökválasztáson. Ebben a fontos időszakban szükségét érzem, hogy folytassam a küzdelmet az állam karakteréért és az európai értékekért. A jelölésem részleteit június folyamán teszem közzé” – áll Mistrík bejegyzésében.

Mistrík neve az SaS támogatottjaként korábban már felmerült az elnökválasztással összefüggésben. Robert Mistrík korábban a liberális párt tagja volt.

„Az SaS párt az elnökválasztás témájával és valamelyik jelölt lehetséges támogatásával kapcsolatban a párt Országos Tanácsának májusi ülése után foglal állást” – tájékoztatott az SaS szóvivője, Katarína Svrčeková. Ľubomír Galko, az SaS alelnöke a TASR-nek elmondta: ő személy szerint amellett száll síkra, hogy a párt Mistríket támogassa, és ne keressen más jelöltet.

Eddig három elnökjelölt neve merült fel: Radovan Znášiké, Juraj Zábojník biztonsági elemzőé és Eduard Chmelár politikai elemzőé. Előzetesen Štefan Harabin, a Legfelsőbb Bíróság bírója is jelezte ezzel kapcsolatos szándékát. Imrich Béreš pénzügyi szakember is érdeklődött az elnöki poszt iránt, de a kijelentései alapján úgy tűnik, hogy végül mégsem jelölteti magát.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.