2016. május 2., 12:31

Miroslav Lajèák valószínűleg indul az ENSZ főtitkári posztért

POZSONY. Miroslav Lajèák külügyminiszter napokon belül bejelentheti, hogy indulni fog az ENSZ-főtitkári posztért - írta a Pravda a Smer-SD-ből származó meg nem nevezett forrására hivatkozva.
201605021126370.00001a_lajcsak.jpg

A hivatalos menetrend szerint Miroslav Lajèák jelölését még jóvá kell hagynia a kormánynak, erre a jelképes döntésre azonban már a kabinet eheti ülésén sor kerülhet.

A külügyminiszter indulása az ENSZ főtitkári posztjáért, már több mint egy éve szóbeszéd tárgya, ám azt eddig nem erősítették meg. A Pravda forrása szerint a jelölés hivatalossá tételével csak arra vártak, hogy az új kabinetnek bizalmat szavazzon a törvényhozás, s ez a múlt héten megtörtént.

Lajèák személyével tízre emelkedik azoknak a száma, akik a második megbízatási időszakának leteltével, decemberben távozó Ban Ki Mun helyére pályáznak.

A Pravda szerint feltételezhető, hogy világszervezet vezető posztját kelet-európai diplomata töltheti majd be. Ugyanakkor az utóbbi időben gyakrabban hallani azt is, hogy a leendő főtitkár nő lehetne. Az ismert jelöltek között négy nő, köztük három kelet-európai van, az UNESCO-t vezető bolgár Irina Bokova, a volt moldáviai külügyminiszter, Natalia Gherman és az ugyancsak ex-külügyminiszter horvát Vesna Pusic. A negyedik női jelölt a volt új-zélandi kormányfő, Helen Clark.

A visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) közül, Pozsonyon kívül senki sem készül az ENSZ főtitkári posztért induló jelöltet állítani - állapítja meg a Pravda, megjegyezve: ez arra utalhat, hogy Lajèák elfogadható lehetne a V4-ek számára. Csehországnak várhatóan "nem lesz gondja" Lajèákkal. Hogy Magyarország kit támogat, arról még nem született döntés, Lengyelország esetében pedig előreláthatóan az befolyásolja majd a döntést, hogy Varsó vagy Szófia szerzi-e meg az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem állandó tagjának mandátumát a 2018-19-es évekre.
 

Megosztás