2018. február 13., 15:56

Mindenkinek a jó kapcsolat az érdeke, mert az megkönnyíti az itt élők helyzetét

POZSONY. Jó és kiegyensúlyozott - így értékeli Magyarország és Szlovákia viszonyát Szijjártó Péter, aki szerint a kapcsolatok fejlesztésére még számos terve van a magyar kormánynak. De melyek azok a fejlesztési összeköttetések, amelyek nemcsak a két országot, hanem a felvidéki magyarságot is erősíthetik? Lesz-e folyatása a Felvidéki Gazdaságélénkítő Programnak? Erről is kérdeztük a magyar kormány külgazdasági és külügyminiszterét, aki exkluzív interjút adott portálunknak.
201802131600530.szijjarto-peter-02.jpg

Szijjártó Péter úgy véli, azáltal, hogy jó a két ország kapcsolata, nemzetiségi területen is folyamatosan született egy-egy pozitív döntés. "Ha az ellenkező stratégiát választjuk, és nem lettünk volna hajlandóak semmilyen együttműködésre mindaddig, amíg a nemzetiségi kérdések nem oldódnak meg, nem tudtunk volna ennyi mindent elérni, sőt, semmit nem értünk volna el. Jó döntés volt, hogy az érzékeny kérdések megoldása érdekében közös sikertörténetekkel alapozzuk meg a bizalmat, arról nem is szólva, hogy az európai kihívások és a Brüsszelből jövő nyomásgyakorlás is szükségszerűvé tette a szoros együttműködést" - nyilatkozta a külügyminiszter, hangsúlyozva azonban azt is, hogy az érzékeny kérdéseket is folyamatosan napirenden tartják.

A magyar diplomácia vezetője szerint eddig is nagyon sok, a fejlesztésre vonatkozó döntés született és a jövőben is folytatódik az infrastrukturális összeköttetések növelése a két ország között. Emelett azonban a felvidéki magyarság támogatása is nagyon fontos. Így a Gazdaságfejlesztési Programnak is lesz folytatása. "A többi határon túli térségben az első sikeres szárnybontás után mindenhol folytattuk a pályáztatást. Erdélyben most ér véget az első kör, a Vajdaságban és a Kárpátalján azonban már korábban indult a program, és azóta is folyamatos a támogatás, ugyanígy lesz a Felvidéken is" - fogalmazott Szijjártó Péter, aki az áprilisi magyarországi választások kapcsán véleményt mondott a külhoni magyarság választói jogáról is, tekintve, hogy ez a kérdés ismét téma lett a kampányban.

A Szijjártó Péterrel készült interjút szerdán olvashatják.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.