Milyen változások várhatók az egészségügyi illetékek terén?
POZSONY. Ezentúl senki sem élvezhet majd elsőbbséget az orvosi váróteremben – döntötte el a kormánypárt. Tegnap ugyanis a parlamentben a képviselők megszavazták az egészségügyi ellátásról szóló törvény módosítását, amellyel megszűnik az a lehetőség, hogy a pácienseket illetékfizetés ellenében pontos időpontra rendeljék be az orvosi rendelőbe.
A törvényhozás megtiltja az illetékeket olyan szolgáltatások esetében, amelyeket az orvosoknak teljes mértékben térít az egészségbiztosító. Ha Andrej Kiska államfő aláírja a törvénymódosítást, akkor az majd 2015. április elsejétől léphet hatályba.
Juraj Blanár, zsolnai (Žilina) megyefőnök az elsőbbséget élvező kivizsgálás megszüntetésére vonatkozó indítványát azzal indokolta, hogy azért hosszabbodott meg a páciensek várakozási ideje, mert őket rendszeresen megelőzték a konkrét időpontra érkező betegek. Blanár szerint problémásnak bizonyult annak az ellenőrzése is, hogy az orvosok valóban betartották-e a megbeszélt időpontokat. Két ilyen előnyben részesített páciens kivizsgálása között ki kellett hagyni két órát, amikor az orvos végre a váróteremben váró betegeit is kivizsgálta.
Blanár a javaslatát azzal is indokolta, hogy az elsőbbséget élvező kivizsgálás fogalmát más országokban nem ismerik. Eddig az előnyt élvező kivizsgálásért fizetendő 5-15 eurós illeték volt az egyetlen, amit jóváhagyott a megye. Külföldön is gyakoriak azonban az orvosokhoz konkrét időpontra történő bejelentkezések, de térítésmentesen.
Blanár javaslatát az egészségügyi tárca is elfogadta, s így ezt az indítványt kormányjavaslatként terjesztette elő. „Megszüntetjük az elsőbbséget élvező kivizsgálást“ – szögezte le a vita végén Viliam Èislák egészségügyi miniszter. „Eltöröljük az egészségügyi ellátást érintő hatféle illetéket“ – egészítette ki az elmondottakat.
Az orvosok ezentúl az iskolába és munkahelyre szükséges igazolásért, a kivizsgálásra szóló berendelésért, a recept és a fürdőbeutaló kiállításáért sem kérhetnek pénzt. Ugyanakkor továbbra is fizetni kell majd a vér alkoholszintjének kivizsgálásáért, valamint a munkahelyi és az iskolai felvételhez, továbbá a járművezetői jogosítvány megszerzéséhez szükséges igazolásért.
Az egyes illetékek felső határát most nem szabják meg. Az árplafont még Ivan Uhliarik, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) egészségügyi minisztere a gyógyszerárakhoz való hozzáfizetés felső határához hasonlóan akarta bevezettetni. Ha a súlyos egészségkárosodott személy, valamint az idős és rokkantnyugdíjas túllépte a megszabott hatáértéket, akkor a többletet már az egészségbiztosítónak kellett fizetnie. A javaslatot ismét beterjesztette, de ezt az indítványt a képviselők nem szavazták meg.
Az illetékek nagyságát az orvosok maguk szabhatják meg. Az eredeti elképzelés az volt, hogy az árjegyzékeiket majd elküldik a megyéknek, amelyeknek azt jóvá is kellett volna hagyniuk. Végül az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) Blanár javaslatára ettől a tervétől elállt. Az orvosnak azonban az árjegyzéket egy jól látható helyen kell feltüntetnie, és a megyének bejelentett illetékeken kívül más teljesítményekért egy centet sem kérhet a pácienseitől.

Forrás
Sme.sk