Mika újra megpályázza az RTVS vezérigazgatói posztját

Mika minden valószínűség szerint a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) vezérigazgatói posztjának első jelöltje. A parlament kulturális és média bizottsága felhívását a mai napon tette közzé.
Az RTVS vezetése úgy döntött, az intézmény valamennyi területét felölelő átfogó anyagot készít – jelentette be Dominika Šulková marketing és kommunikációs menedzser. Az ok: szeretnének valamennyi jelölt számára egyenlő esélyt biztosítani.
„Az RTVS vezérigazgatói székét megpályázó valamennyi jelöltnek a rendelkezésére bocsátjuk. A lépésre, néhány hónapja, – történetében első alkalommal – azért szánta rá magát a menedzsment, hogy a döntő információkhoz, a köztelevízió munkáját meghatározó, illetőleg a hosszú távú terveknek is részét képező stratégiához valamennyi pályázó hozzájuthasson” - magyarázta Šulková. Az RTVS bízik benne, hogy a nevezett alapanyag lehetőséget biztosít arra, hogy az RTVS vezetése és fejlesztése szempontjából értékes szakmai projektek szülessenek.
Korábban már megjelent a sajtóban néhány név a lehetséges jelöltek közül. Egyes információk szerint komolyan fontolja az indulást Jaroslav Rezník, az állami hírügynökség igazgatója, aki azt megelőzően a Szlovák Rádió vezérigazgatói posztját is betöltötte. Az ő jelölését állítólag a Smer-SD támogatná. Az SNS számára is kardinális kérdés a vezérigazgatói poszt, a nemzetiek jelöltjeként a sajtóban Karol Farkašovsky neve jelent meg. Õ jelenleg a párt képviselője, korábban a közszolgálati médiában és a Markíza Televízióban is dolgozott.
Az új RTVS vezérigazgató megválasztására június 22-én kerül sor a parlamentben. A jelentkezők pályázatukat május 10-ig nyújthatják be, melyeket a leadási határidőt követő napon a bizottsági tagok jelenlétében nyitnak ki. A jelöltek nyilvános meghallgatását május 30-ra tűzték ki.