2017. február 26., 19:27

Mihál nem kíván új pártot alapítani

POZSONY. Jozef Mihál a Szabadság és Szolidaritás pártból való távozását követően nem kíván új pártot alapítani. Mint ahogy azt a TA3 hírtelevízió Politikában című vitaműsorában kijelentette, a „Robert Fico miniszterelnököt legyőzni képes“ politikai erőkhöz óhajt csatlakozni.
201702261802570.0000000000000000000000001a_mihal.jpg

„Számos támogató megnyilvánulás érkezett ismerős és ismeretlen emberektől egyaránt, nem szeretnék csalódást okozni nekik, tudásomat és képességeimet továbbra is a politika szolgálatába ajánlom“ – nyilatkozta. Nem kíván a politikai harcból kihátrálni. Az „új politikai alternatívákat keresőknek“ kíván segítségére lenni.

A Szabadság és Szolidaritás (SaS) pártból való távozásának legfőbb oka a párt elnökével, Richard Sulíkkal való nézeteltéréseik – erősítette meg a híreket Mihál. Véleménye szerint Sulík megváltozott. „Már nem az, aki volt“ – szögezte le Mihál, aki maga is alapító tagja az SaS-nek. Megváltozott a párt vezetéséhez való hozzáállása, lassan eltűnőben a liberalizmusa – hangsúlyozta a politikus. Nem tetszik neki, „ahogy újabban politizálni kezdett“.

Mihál beismerte, már régóta vannak viták közöttük. Az sem tetszett neki, hogy az SaS elnöke már „az Iveta Radièová-féle kormány idején népszerűtlen lépéseket ruházott rá“. Azt is a szemére veti, hogy előbbre valónak tartotta az Európai Parlamentet, mint a hazait. „Újra ezt tervezi” – jelentette ki Mihál.

Nem tetszik neki az sem, ahogy az SaS a pártból való távozását megindokolta. Egyáltalán nem állapodtak meg a sajtónak megküldött állásfoglalásban. Eredetileg az teljesen másképpen szólt – hangsúlyozta Mihál.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.