2015. február 3., 13:48

Miből fizet az elnök kártérítést Èentéšnek?

POZSONY. A köztársasági elnöki hivatalnak találnia kell 60 ezer eurót, hogy kifizesse Jozef Èentéšnek azt a kártérítést, amit azért ítéltek meg számára, mert Ivan Gašparoviè volt államfő elutasította kinevezését, s ezzel megsértette jogait. A köztársasági elnöki hivatal költségvetése ilyen kiadással nem számolt.
„A köztársasági elnök hivatala keresi a megoldást, hogyan tudná végrehajtani az Alkotmánybíróság ítéletét“ – közölte Roman Krpelan, a köztársasági elnöki hivatal kommunikációs osztályának vezetője. Krpelan nem részletezte, hogy milyen módon kívánnak pénzhez jutni.

Az Alkotmánybíróság tavaly decemberben hozta meg döntését, miszerint Ivan Gašparoviè azzal, hogy 2012 decemberében Jozef Èentéšt nem nevezte ki főügyésszé, megsértette alkotmányos jogait – a köztisztség ellátásához és az állam szolgálatába lépéshez való egyenlőség jogát. Az Alkotmánybíróság a volt államfő döntését hatályon kívül helyezte, Èentéšnek pedig 60 ezer euró kártérítést ítélt meg. Èentéš már korábban kijelentette, a pénzt jótékony célra fordítja, egyik részét a Plamienok gyermekmenhelynek, kisebb hányadát pedig a VIA IURIS társulásnak adja, mely az alapvető emberi és szabadságjogok védelmében nyújt segítséget a polgároknak.

Jozef Èentéšt a képviselők 2011. június 17-én választották meg főügyésznek. A jelenlévő 89 honatya közül 79-en voksoltak rá. Kezdetben Ivan Gašparoviè volt államfő tétlen maradt, később azonban elutasította Èentéš kinevezését. A sértett tétlenség miatt már 2011-ben panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz Gašparoviè ellen. 2013. január 3-án újabb panasszal élt, melyben kifogásolta a köztársasági elnök döntését, aki főügyésszé való kinevezésnek elutasításával megsértette alapvető jogait.

Szlovákia így 2013. június 18-ig főügyész nélkül maradt, amikor a parlament úgy döntött, a főügyészi tisztségbe Jaromír Èižnár jelöltet kell kinevezni. A titkos választás során 82 képviselő szavazta meg a javaslatot, valamennyi az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) képviselője. Az ellenzék nem vett részt a szavazásban. Ivan Gašparoviè akkori köztársasági elnök Èižnárt 2013. július 17-én nevezte ki főügyésszé. Az ellenzék az államfő szemére vetette, hogy a kinevezéssel várnia kellett volna az Alkotmánybíróság döntéséig.
Megosztás