2013. április 22., 15:14

Mi a helyzet Nyitra megyében?

NYITRA. A küszöbön álló megyei választások miatt egyre több figyelem irányul a kerületi önkormányzatokra, amelyek hamarosan elszámolnak tevékenységükkel a polgároknak.

Farkas Iván, a Magyar Közösség Pártja gazdasági és régiófejlesztési alelnöke a megyei szlovák nagykoalíció befolyása alatt álló Nyitrai Megyei Önkormányzati Hivatal tevékenységét vette górcső alá.  Farkas szerint a hivatal munkatársainak hiányosságai megmutatkoztak az újjáépítendő Ipoly-hidak ügyvitele során. Az ebből adódó szakmai kihívásoknak  az alelnök szerint szakmailag nem tudtak megfelelni. "Az elnyert, rendelkezésre álló 10 milliós támogatás egyéb okok mellett lehet, hogy emiatt is más régióban fog más formában testet ölteni” – szögezte le portálunkhoz eljuttatott állásfoglalásában Farkas.

Az MKP alelnöke szerint hasonlóképpen csődöt mondtak a hivatalnokok a megye új székházának előkészületei során is. "A közbeszerzési eljárásnál fény derült olyan visszaélésekre, amelyek következtében leváltották a megye fizetett állású alelnökét, és lemondott a megyei hivatal igazgatója is. A közbeszerzést megszüntették, a hivatal új épületének beruházását meghatározatlan időre elhalasztották” – emlékeztetett Farkas rámutatva: az előzőeket felülmúlja az a döbbenetes eset, amikor a megyei hivatal a megkívánt szakmai szinten képtelen volt lefolytatni a megyei fenntartású Érsekújvári (Nové Zámky) Összevont Középiskola (a korábbi ipari iskola) épületbővítésének közbeszerzését.

„Az ipari iskola diáklétszáma a közelmúltban sikeresen alakult, a diáklétszám évről évre örvendetesen nőtt. Az iskola vezetősége kidolgozta az épületbővítés tervdokumentációját, megszerezte az építkezési engedélyt. 2007-ben az ipariskola 2,6 millió euró költségvetésű európai uniós pályázatát Brüsszel eredményesen bírálta el. A közbeszerzés története azonban 4 évig elhúzódott, a megyei hivatal egymást követő négy közbeszerzési eljárásban sem volt képes jogszerűen kiválasztani az épületbővítés kivitelezőjét. 2011-ben a beruházás végérvényesen meghiúsult, ezzel az Érsekújvári járásba irányuló 2,6 milliós támogatás célt tévesztett, feltehetően más régióban, más beruházásban ölt(ött) formát” – ismertette Farkas a sajnálatos esetet. A leírtak szerinte azt bizonyítják, hogy a Nyitra Megyei Önkormányzati Hivatal nem állt feladata magaslatán.

„Az eddigi teljesítménynél azonban sokkal többre lesz szükség, a jövőben sokkal magasabb szakmai szinten kell az elvárásoknak megfelelnie. Novemberben kiderül, hogy megújulhat-e a hivatal, avagy minden marad a régiben. A megyei választások erre is választ adnak. Amennyiben a novemberi választások eredménye megfelelő legitimitást ad a Magyar Közösség Pártjának, a párt igyekezete arra irányulhat, hogy alapvetően megváltozzon a megyei hivatal hozzáállása a megye déli felében felmerülő problémák megoldásához, a megye déli felében megvalósítható fejlesztésekhez, beruházásokhoz” – szögezte le állásfoglalásában Farkas Iván.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.