Menesztené Èislák minisztert az ellenzék
POZSONY. Viliam Èislák négyhavi egészségügyi miniszterként történő ténykedése után azzal szembesülhet, hogy az ellenzéki honatyák meneszteni próbálják őt a posztjáról. Távozását az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek, a Szabadság és Szolidaritás, illetve az Új Többség képviselői szorgalmazzák. Lépésük oka, hogy véleményük szerint Èislák igyekszik tisztára mosni a CT-ügyet.
Az említett pártok összesen 22 vokssal rendelkeznek a parlamentben, a tárcavezető leváltását célzó rendkívüli parlamenti ülés összehívásához legalább 30 honatya aláírása szükséges.
Daniel Lipšic, az Új Többség (Nova) elnöke azt állítja, Èislákot azért nevezték ki tárcavezetőnek, hogy leplezze a pöstyéni (Piešťany) kórház CT-vásárlását, ami miatt novemberben az elődjének, Zuzana Zvolenskának távoznia kellett a tisztségéből. „A miniszter megígérte az egészségügyi minisztérium fennhatósága alá tartozó kórházak igazgatótanácsainak lecserélését, mégpedig úgy, hogy azokban az önkormányzatok és a civil szektor képviselői is helyet kapjanak. Azonban becsapta a közvéleményt, mert március 1. óta a pöstyéni kórház igazgatótanácsába ismét a saját embereit, ugyanazokat a jelölteket ültette, akiket 2014 novemberében is kineveztek oda. Figyelmen kívül hagyta az ügyben érintett város és megye javaslatait, s a saját embereit nevezte ki” – hangoztatta Lipšic.
Ráadásul a NOVA elnöke szerint Èislák törvényellenesen járt el. „A jogerős bírósági határozatok alapján az igazgatótanácsnak nem 4, hanem csak 3 állami jelöltje lehet. Ennek ellenére Èislák újból 4 személyt jelölt” – hívta fel a figyelmet a történtekre az ellenzéki honatya. Lipšic rámutatott e lépés indoklására is, vagyis hogy a kinevezések a CT-ügy kivizsgálásával függnek össze. „Ezzel azt bizonyította, hogy az indok a nyomok elsimítása. Ott független embereknek kellene lenniük, akik összhangot teremtenek. Milyen lesz ez a vizsgálat?” – tette fel a kérdést.
Igor Matoviè, az OĽaNO elnöke meg van győződve arról, hogy Èisláknak mindegy, milyen állapotban van a hazai egészségügy, hiszen a posztját csak azért kapta, hogy eltüntesse az egészségügy terén elkövetett bűncselekmények nyomait. „Minden egyes tisztségében töltött napja fölösleges kárt okoz az egészségügynek” – jelentette ki.
Ľubomír Galko, az SaS alelnöke Èislák ténykedését az eltelt hónapok fekete foltjának nevezte. „A legnagyobb pesszimisták feltételezték, hogy a minisztercserével semmi világrengető dolog nem történik. Csak kevés ember gondolta, hogy hátrameneti fokozatba kapcsolnak. Úgy tűnik, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) pártközpontjából Èislák felé jött egy utasítás, hogy gondoskodjon a saját embereikről” – fogalmazott.
Kedden a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a Most-Híd képviselői az egészségügyi bizottság rendkívüli ülésének összehívását szorgalmazták. „Felkérjük Richard Raši bizottsági elnököt, hívjon össze rendkívüli ülést” – jelentette be parlamenti sajtótájékoztatóján Ivan Uhliarik kereszténydemokrata képviselő, volt egészségügyi miniszter. Az ellenzéki honatyák azt szeretnék, hogy Èislák nyújtson be jelentést a szlovákiai egészségügy állapotáról.
Matoviè azt állítja, hogy mindent elkövet a tárcavezető leváltását célzó rendkívüli parlamenti ülés összehívásához szükséges aláírások megszerzése érdekében. „Ugyanúgy, ahogy mi is támogatjuk őket a rendkívüli bizottsági ülés kezdeményezése során, elvárjuk, hogy ők is támogassanak bennünket. Célunk, hogy ez az egész ellenzék közös kezdeményezése legyen” – hangsúlyozta.

Forrás
TASR