2014. november 4., 12:36

Megvizsgálná a Medical Group SK pályázatait az ellenzék

POZSONY. Három ellenzéki párt vizsgálatot indítana a pöstyéni kórház által túl drágán vásárolt CT-készülék ügyében, amely miatt távozott posztjáról Zuzana Zvolenská egészségügyi miniszter. Emellett mindazokat a pályázatokat is megvizsgálnák, amelyekben a Medical Group SK társaság győzött.

A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt (SDKÚ-DS), a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a Most-Híd azt kezdeményezi, hogy a parlament egészségügyi bizottsága foglalkozzon az üggyel.

„A bizottságban meg akarjuk kapni mindazoknak a pályázatoknak a jegyzékét, amelyeket a Medical Group társaság az utóbbi években megnyert. A jegyzéknek tartalmaznia kellene a pályázók számát, a termék elnevezését és értékét, valamint a győztesek és vesztesek listáját” – magyarázta a mai sajttájékoztatón Ivan Uhliarik volt egészségügyi miniszter, a KDH képviselője. Hozzátette: fennáll annak a gyanúja, hogy a Medical Group SK lehet a következő Star EU. „Nem zárható ki, hogy a céget valaki a kormánypártból ajánlotta az egészségügyi tárca igazgatása alá tartozó kórházaknak” – jegyezte meg.

Uhliarik szerint az ügyért Robert Fico kormányfő is felelős. Mint a képviselő elmondta, nem igaz, hogy a miniszterelnök nem tudott semmit a drága beszerzésről és a pöstyéni kórház pénzekkel való sáfárkodásáról, hisz arról tájékoztatták őt. „A kórház alkalmazottai két éve tájékoztatták a kormányhivatalt, s az még csak nem is válaszolt nekik" – jegyezte meg.

Az ellenzék nem elégszik meg Zvolenská egészségügyi miniszter és Renáta Zmajkovièová házelnök-helyettes, a pöstyéni kórház felügyelőtanácsának elnöke távozásával. „Az egész ügyet alaposan ki kell vizsgálni” – hangsúlyozta Bastrnák Tibor, a Most-Híd képviselője.

Viliam Novotný, az SDKÚ-DS képviselője szerint a helyhatósági választások közelsége indokolta Robert Fico gyors lépését, vagyis hogy távozásra szólította fel a két hölgyet. „Robert Fico nagyon gyorsan meg akar szabadulni ettől az ügytől. Le akarja azt zárni, mivel itt sokkal többről van szó, a közpénzek pazarlásáról és hűtlen kezelésérő a közegészségügyben” – jelentette ki. Szavai szerint a hűtlen kezelés a kormánypárt csúcspolitikusait is érintheti. Más kórházak beszerzéseire is rámutatott. „Nem csak Pöstyénről van szó. Mennyivel drágultak a pályázatok a turócszentmártoni (Martin) és a trencséni (Trenèín) kórházban? Hogyan manipulálták azokat?” – tette fel a kérdést.

Újságírói kérdésre, miszerint a három párt támogatja-e a Medical Group SK társasághoz állítólag közelálló Pavol Paška házelnök visszahívását, Novotný azt felelte: erről lehet beszélgetni. A frakciók egyelőre nem tárgyaltak arról, kezdeményezik-e Paška menesztését – fűzte hozzá.

Megosztás