Megvétózta a házszabály-módosítást az államfő
A jogszabály egészére vonatkozó elnöki vétó egyben azt jelenti, hogy az elfogadott törvénymódosító javaslat már nem módosítható, azaz a parlament vagy 76 igen szavazattal eredeti formájában elfogadja, vagy ellenkező esetben elveti azt.
„Az elnök a politikai kultúra, valamint a politikai vita színvonalának és tartalmának kérdését, ideértve a plénum üléseiét is, a polgárok az államba és annak intézményeibe vetett bizalmát befolyásoló tényezők egyikének tartja. Egyúttal azonban kétségei vannak azt illetően, hogy egy törvény révén hatékonyan előírható-e mindaz, ami természetes esetben jó modor, valamint a választott politikai képviselők alapvető tisztelettudásának kérdése" – közölte az államfői hivatal.
Aránytalanul a többséget szolgálja a módosítás
A köztársasági elnök az alkalmazott vétó indoklásában egyben arra figyelmeztet, a jogszabály előterjesztői által a törvény elfogadásakor és azt megelőzően alkalmazott eljárás a jelenlegi kormányzati többség aránytalan, a kisebbségben lévő ellenzék hatékony politikai szerepvállalásának korlátozására irányuló nyomásgyakorlásának, s így a Szlovák Köztársaság Alkotmánya által garantált olyan politikai és szabadságjogokba való beavatkozásnak minősülhet, mint amilyen a szólásszabadság is.
Kiska szerint egy demokratikus társadalomban természetes, hogy a döntéseket többséggel fogadják el, s a kisebbségnek nem áll jogában minden egyes elképzelésének megvalósítására. A többségnek ugyanakkor nem áll jogában megtagadni a kisebbséggel ezekről a kérdésekről folytatandó vita lefolytatását, vagy adott esetben a kisebbség oldaláról kezdeményezett ellenőrzést. „Ha a parlamenti vita színvonala emelésére irányuló igyekezetről van szó, akkor rámutatnék arra, hogy a többség mindig hatalmi pozícióban van, ezért elsősorban az ő feladata saját hozzáállásával, az írott és íratlan szabályok tiszteletben tartásával, s a szükséges politikai következtetések levonásának eszközével élve példával szolgálni a követendő politikai kultúra gyakorlásának tekintetében" - fogalmazott Andrej Kiska.
Kiskának egyúttal meggyőződése, hogy a jelenleg hatályos jogszabály elegendő eszközt tartalmaz a parlament hatékony működésének biztosítására, s a jóváhagyott törvénymódosítás már a parlamenti ülések sikanírozó jellegű lefolytatását teszi lehetővé. Az elnök döntésében rámutat az elfogadott jogszabály legiszlatív és technikai hiányosságaira, beleértve az abban alkalmazott szakkifejezések kétértelműségére.
Danko: tiszteletben tartom az államfő döntését
Andrej Danko házelnök, aki a módosítás kezdeményezője volt, az ügyben nem szólalt meg, mindössze a szóvivőjén Zuzana Èižmárikován keresztül tudatta, hogy respektálja az államfő döntését.
A módosítás egyik beterjesztője, Gál Gábor (Most-Híd) is megkerülte a választ, azzal indokolva, hogy egyelőre még nem látta Kiska érveit. "Mindenkinek lehetnek fenntartásai, hogy egy módosítás jó vagy sem. De már a múltban is el kellett volna fogadni egy ilyen módosítást, akkor, amikor a Most-Híd még ellenzékben volt. A parlament ugyanis időközben a törvényhozás és a programok mentén kialakult politikai csatározások helyett csak néhány magamutogatónak lett a terepe" - mondta Gál, egyúttal jelezte, minden bizonnyal újra megszavazza a módosítást.
Ellenzék: Kiska a demokrácia bástyájának a védelmezőjeként lépett fel
Andrej Kiska vétójával ismét a demokrácia bástyájának védelmezőjeként lépett fel - ezekkel a szavakkal reagált a döntésre az O¼aNO-NOVA vezetője, Igor Matoviè, aki bízik benne, hogy az államfői érveket a koalíciós többség is figyelembe veszi majd, s azokat el is fogadja majd.
Matoviè elégedett, hogy az államfő meghallgatta s el is fogadta az ellenzéki érveket. "Ennek a törvénynek csak az a célja, hogy Danko házelnök önmegvalósításának eleget tegyen, s lehetőséget teremtsen az ellenzék elnyomására és megalázására. Ez alkotmányellenes és a szabad szólás jogát is sérti" - mondta Matoviè, hozzátéve, hogy egyelőre az ellenzék tehát az alkotmánybírósági beadvánnyal kivár.
Az SaS úgy reagált, hogy a házszabályt annak ellenére is jóvá hagyta a többség, hogy nagyon sok bírálat érte. "Ha a Smer-SD koalíciós partnerei tiszteletben tartják a demokráciát, nem haladnak annak nyomdokain, és figyelembe veszik az elnöki vétót" - monda a liberálisok szóvivője, Katarína Svrèeková.
Az SaS szerint ha újra jóváhagynák a házszabályt, az komoly figyelmeztetés lenne, amely egy nagyon rossz precedenst is teremtene.

