Megújul a HZDS, Meèiar is visszatérhet a pártba
Az új Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) mögött egy besztercebányai (Banská Bystrica) vállalkozó, Pavel Èupka áll. A belügyi tárca sajtóosztályának igazgatója, Ivan Netík a sajtónak azt nyilatkozta, hogy a párt törvényes képviselője Ján Garai és Marián Leineroviè.
„Ezzel a kérvénnyel egyidejűleg az egyik törvényes képviselő a politikai párt nevében kérvényezte a statutáris szerv megváltoztatásának bejegyzését, aki Pavel Èupka lenne. Ennek a javaslatnak nem tettünk eleget, mivelhogy nem volt összhangban a politikai pártokról szóló törvénnyel. Az ugyanis kimondja, hogy a statutáris szerv módosítására vonatkozó javaslatot a statutáris szerv pártregiszterben bejegyzett valamennyi tagjának közösen kell benyújtania“ – magyarázta Netík.
Èupka viszont úgy nyilatkozott, hogy a közgyűlés őt választotta a megújuló HZDS elnökévé. Mindmáig folynak azonban a bírósági viták a párt és a Modern Szlovák Társadalom egyik törvényes képviselője között. A másik törvényes képviselő azonban felhatalmazta őt a párt vezetésére.
Èupka elnökként arra akarja rávenni Vladimír Meèiart, a HZDS ex-elnökét, hogy térjen vissza a politikai életbe és a pártba. „Szlovákiában nem volt nála jobb politikus“ – jelentette ki. Hozzátette: Meèiar dönthet arról, hogy ismét pártelnök akar-e lenni, vagy más tisztséggel is beéri-e. Szerinte a HZDS a Mercedeshez hasonló védjegy, ezért akarja azt feléleszteni. „A Mercedest nem dobják a roncsok közé, az 50 évet is kibír“ – véli. Èupka szeretné elérni azt, hogy a HZDS a 2016-os parlamenti választások után az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) partnerévé váljon a kormányban. „A Smer egyedül semmit sem tesz“ – szögezte le.
Az eredeti Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom-Néppárt (¼S- HZDS) megszűnését a párt januári zsolnai (Žilina) rendkívüli ülésén a jelenlevő 165 küldött közül 161 megszavazta. A párt hajdani megalapítója és elnöke, Vladimír Meèiar 2013. december 12-én mondott le a párttagságáról, az elnöki karrierje azonban már korábban, 2013. szeptember 7-én véget ért.
A Meèiar-féle HZDS-t a belügyminisztérium 1991. május 3-án jegyezte be, a párt alakuló ülése pedig 1991. június 22-én Besztercebányán zajlott.