2013. június 13., 11:19

Megtalálták az eltűnt kassai üzletembert - Felnégyelték az áruházigazgatót?

KASSA. A rendőrség hétfőn megtalálta az egyik kassai bevásárlóközpont egy hete eltűnt igazgatójának holttestét. A tettesek Magyarországon végeztek áldozatukkal, tetemét egy szlovák lap értesülése szerint felnégyelték. Ez utóbbi információt a magyar hatóság később hivatalosan cáfolta.

Az áldozat, Farkaš Barnabás az államhatárhoz közeli Tornyosnémetiben élt, és múlt hét csütörtökön szokatlan körülmények között tűnt el. A magyar és a szlovák rendőrség azóta kereste őt. Az igazgató BMW X6 luxusautóját helyi lakosok találták meg egy szalagkorlát mellett. A személygépkocsi ajtaja nyitva volt, a rendőrök vérnyomokat fedeztek fel benne. Vérnyomokat találtak a férfi családi házában is. A Korzár azt írja, hogy Farkaš Barnabás felnégyelt tetemét Szlovákiában, Garbócbogdány (Bohdanovce) mellett ásták el, az ottani erdőben. A brutális bűncselekmény két szlovákiai elkövetője bevallotta tettét a magyarországi nyomozóknak - közölte tegnap este a szlovák lap internetes portálján.

"Nemrég egy szlovák cégtől vásárolt itt házat. Személyesen nem ismertem őt. A faluban azonban sok rendőr járkált, átkutatták a szántóföldeket is. A nyomozókutya a temető mellett veszítette el a nyomot, nyilvánvalóan ott helyezték át a férfi testét egy másik autóba. A rendőrkapitány azt mondta nekem, hogy már találtak valamilyen nyomokat, de többet nem tudok" – közölte a magyarországi Tornyosnémeti polgármestere a Korzár munkatársával. A falu első embere nem sejtette, hogy az üzletember megcsonkított holtteste Garbócbogdány közelében, az ottani kertövezet térségében kerül majd elő.

Az igazgató - szomszédjai elmondása alapján - egyedül élt a magas betonkerítéssel körülvett házában. Nemrég állítólag nagyobb pénzösszeghez jutott és több luxuscikket vásárolt. A rendőrség egymással párhuzamosan mindkét érintett országban nyomozott az eltűnt férfi után. A magyar rendőrök tudatták a kassai (Košice) kollégáikkal, hogy ismereteik szerint hol található a tetem. Juraj Bukuš kassai rendőrparancsnok tegnap csak azt erősítette meg, hogy találtak egy azonosítatlan holttestet hozzávetőleg egy méter mélyen a földben. "A bűncselekményt Magyarországon követték el, a holttestet pedig Szlovákiában ásták el, tehát  átvitték a határon" – magyarázta.

A két gyanúsított férfit időközben elfogta a magyar rendőrség. Az egyenruhások sikeréhez az áldozat kocsijában rögzített nyomok is hozzájárultak. Az elkövetők jelenleg Magyarországon tartózkodnak, előzetes letartóztatásba helyezték őket.  A brutális gyilkosság részleteiről csütörtökön közös sajtóértekezleten számolt be a két megye rendőrfőkapitánya Miskolcon.

A sajtóértekezleten a rendőrségi tisztviselők megerősítették, hogy a szlovák állampolgárságú férfit Magyarországon gyilkolta meg egy szintén szlovák állampolgárságú személy, aki beismerte tettét.  A rendőri vezetők közös sajtótájékoztatójukon elmondták, a gyilkossággal gyanúsított 21 éves szlovákiai férfi a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tornyosnémetiben ölte meg a kassai üzletközpont 41 éves igazgatóját. A holttestet szlovák területen ásta el két huszonéves társával együtt. Egyik közülük Szlovákiában került rendőrkézre, a másikat még keresik. Miután a gyanúsított beismerte tettét, a Miskolci Járásbíróság csütörtökön elrendelte előzetes letartóztatását.

A 21 éves gyanúsított tanúként jelentkezett a rendőrségen, mondván, ismeri az eltűntként keresett kassai üzletembert, majd ellentmondásokba keveredett, végül pedig beismerte tettét. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyen vették őrizetbe. Arra a kérdésre, hogy milyen kapcsolatban állt a gyanúsított és az áldozat, a rendőri vezetők érdemben még nem tudtak válaszolni. Vereckei Csaba elmondta: az ügyészség határoz majd arról, hogy a büntetőeljárást Magyarországon vagy Szlovákiában folytatják le.

A kassai áruházigazgató meggyilkolásának bűnténye kapcsán telefonon felhívtuk dr. Gaskó Bertalan rendőr-alezredest, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjét, aki cáfolta a szlovák média értesülését, hogy az áldozatot felnégyelték. A szóvivő elmondta, egy szóváltást követően indulati bűncselekmény történt, ám a gyilkossággal
kapcsolatos módszerről és annak indítékáról még nem számolhat be. Az üggyel kapcsolatban folytatódik a szlovák és magyar rendőrség összehangolt nyomozása."

frissítve

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.