Megosztja az SDKÚ-DS képviselőit az alkotmánymódosítás
¼udovít Kaník, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt (SDKÚ-DS) képviselője frakciójának több tagjával ellentétben támogatja az alkotmánymódosítást. A honatya a múltban nem nagyon foglalkozott az igazságszolgáltatással, most azonban egy fontos módosító javaslatot nyújtott be, amelyet valószínűleg az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD), a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH), illetve néhány további képviselő is támogat majd. Az SDKÚ-DS-ből azonban csak Viliam Novotný állt ki kollégája mellett.
Kaník indítványa egyetért a bírák alkalmassági vizsgálatával, de csak azzal a feltétellel, hogy a végszó a köztársasági elnököt illeti majd meg. A javaslat beterjesztője szerint meg kell ragadni a lehetőséget, amihez hasonlóra már régóta nem volt példa. Azt azonban elutasítja, hogy az SDKÚ-DS-ből egyedül támogatná az indítványt. „Várjuk meg a szavazást. Biztos nem leszek egyedül” – jegyezte meg.
Az alkotmánymódosító javaslat tegnapi parlamenti vitája során az SDKÚ-DS frakciójából csupán Kaník és Jozef Mikuš volt jelen. A párt alelnöke, az európai parlamenti képviselővé választott Ivan Štefanec azzal indokolta távolmaradását, hogy nem ért egyet az alaptörvény módosításával. „Ez annak megnyilvánulása, hogyan érzek a kormánypárt és a KDH egyezsége iránt” – fogalmazott.
A törvényhozás tegnapi ülésnapján nem kísérte nagy érdeklődés a Smer-SD és a KDH által beterjesztett indítvány vitáját, alig húsz képviselő volt jelen. „A kormánypárt egyetlen képviselője van itt. Ilyen jelentőséget tulajdonítanak ennek” – jegyezte meg Daniel Lipšic, a NOVA elnöke. A KDH képviselője, Július Brocka viszont védelmébe vette a kormánypárti honatyákat. „Megszámolta a Smer-SD képviselőit, de az ön pártjából mennyien vannak itt? Egyedül Juraj Droba” – reagált Lipšic szavaira.
Az alkotmánymódosítás vitája tegnap estig folyt, a honatyák várhatóan ma délután szavaznak az indítványról.