2018. augusztus 17., 17:27

Megnyitották a Dunaszerdahelyt elkerülő útszakasz első részét

Augusztus 16-án megnyitották a forgalom előtt a Dunaszerdahelyt elkerülő út első szakaszát, amely a Galántai utat köti össze a Csallóközkürt felé vezető úttal. A II. János Pál pápáról elnevezett másfél kilométer hosszú új út célja, hogy a Galánta felől érkező forgalmat kivezesse a 63-as számú főútra.

2018-08-17ds_elkerulout03.png
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: Bíró Éva

A Közlekedési Kutatóintézet 2015-ben forgalomszámlálást végzett Dunaszerdahelyen, amelyből kiderült, hogy a Galántai úton naponta 14 ezer autó halad végig, a városháza előtt és a Nagyabonyi úton pedig 15 ezer autó közlekedik. A bősi felüljárón áthaladó autók száma is meghaladja a 10 ezret. Ez a helyzet mára sem javult, ezért határozott úgy a városi képviselő-testület, hogy zöld utat ad az elkerülő út megépítésének. Dunaszerdahely önkormányzatának egyik legkiemelkedőbb infrastrukturális fejlesztése ugyanis azt szolgálja, hogy mérsékelje a járási székhely belvárosán keresztül haladó gépkocsi- és teherforgalmat. 

Fotó:  Bíró Éva

A projekt további fontos szakaszán, a Tesco áruház melletti bekötőúton is megkezdődtek a munkálatok. Ez a szakasz köti össze ugyanis a kürti utat a Fő utcával. "Szeptember végéig forgalomkorlátozásra kell számítani, a gépkocsivezetők ideiglenesen nem közlekedhetnek autóval ezen a szakaszon. Jelenleg egy sávval szélesítik az úttestet, ennek köszönhetően három sávos lesz az út. Kiépül továbbá egy 2,5 méteres járda és bicikliút is. A meglévő körforgalmú útkereszteződést is kiszélesítik, hogy a növekvő teherforgalomforgalom is biztonságosan tudjon rajta haladni. Az átépítési munkálatok ezen a szakaszon szeptember végén fejeződnek be.  Az áruház parkolójába ideiglenes behajtót és kihajtót építettek. A Fő utcára való kihajtás céljára később egy újabb utat építenek az autószalonhoz közel" – tájékoztatott Márkus Orsolya, a Dunaszerdahelyi Városi Hivatal építésügyi főosztályának megbízott főosztályvezetője.

Fotó:  Bíró Éva

 Az elkerülő út B szakaszán, a Kisudvarnoki út és a Galántai út közötti szakaszon is elkezdődtek az építési munkálatok, amelyek augusztus végéig tartanak. Az elkerülő út hivatalos átadására szeptemberben, a B szakasz elkészülte után kerül majd sor.

Fotó:  Bíró Éva

2018-08-17ds_elkerulout03.png
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.