2014. július 7., 19:53

Megnyílt a Pedagógusszövetség három felvidéki nyári egyeteme

RÉVKOMÁROM, RIMASZOMBAT, KASSA. Hétfőn délután egyidejűleg kezdődött Révkomáromban a XXIII. Jókai Mór Nyári Egyetem, valamint Rimaszombatban és Kassán a II. Rákóczi Ferenc Nyári Egyetem, amelyeket a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége több társszervezővel együtt, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és az SZK Kormányhivatala támogatásával rendezett meg.
201407071950150.P1010409.JPG
Galéria
+3 kép a galériában

 

 A július 12-én záruló három rendezvényen összesen közel 400 felvidéki és további Kárpát-medencei térségekből érkező pedagógus gyarapíthatja az ismereteit, és mélyítheti el szakmai-baráti kapcsolatait. A 250 érdeklődővel induló XXIII. Jókai Mór Nyári Egyetem Selye János Konferencia-központjában zajló megnyitón az ünnepség méltó nyitányaként fellépett a Józsa Mónika karnagy által vezetett alkalmi kórus, amely során előbb Gárdonyi Zoltán „Tartsd meg hazánkat, Isten!“ című szerzeménye hangzott el, majd a jelenlevők az ének-zenei szakcsoport tagjaival közösen énekelték el a Himnuszt. Azután Vörös Mária, az SZMPSZ alelnöke köszöntötte a vendégek sorában Pölöskei Gáborné és Wetzel Tamás magyarországi helyettes államtitkárt, Szvathné Szalay Mártát – az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) mb. tudományos és szakmai főigazgató-helyettesét, Esztergályos Jenőt - az Apáczai Kiadó ügyvezető igazgatóját, Csáky Csongort - a Rákóczi Szövetség főtitkárát, Berényi Józsefet – a Magyar Közösség Pártja (MKP) elnökét, továbbá Érsek Árpádot és Vörös Pétert – a Most-Híd vegyespárt két parlamenti képviselőjét, valamint több határon túli magyar pedagógus-szövetség képviselőit.

A révkomáromi megnyitón Esztergályos Jenő a már a magyar állam tulajdonát képező Apáczai Kiadó nevében Jókai Tibornak, az SZMPSZ új elnökének és Novák Mónika érsekújvári iskolaigazgatónak jelképesen átadott egy könyvcsomagot arra utalva, hogy kiadójuk a tanév utolsó napján 243 millió forint értékű tankönyvvel és munkafüzettel ajándékozta meg a határon túli, s azok között a felvidéki magyar oktatási intézményeket. Majd Jókai Tibor megnyitó beszédében hangsúlyozta: a pedagógusokon is múlik, hogy milyen lesz a következő nemzedék, ezért tudatosan kell a jövőnkért dolgozni. „Hatékony csapatmunkára van szükség, emberileg és szakmailag támogatni, kiegészíteni, feltölteni kell egymást!“ – adta ki a korparancsot. Egyúttal köszönetet mondott a magyar kormánynak azért, hogy immár több mint két évtizede nyújtandó folyamatos támogatásával lehetővé teszi a felvidéki nyári egyetemek megvalósítását. 

Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár beszédében megígérte, hogy folytatódik az a hagyomány, amit az Apáczai Kiadó előző tulajdonosa teremtett, azaz az értékes könyvcsomagok a jövőben is eljutnak majd a határon túli magyar oktatási intézményekhez. Wetzel Tamás helyettes államtitkár köszöntője elején Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár üdvözletét tolmácsolta, aki bár készült Révkomáromba, ám a kormányülés miatt személyesen mégsem jelenhetett meg a megnyitó ünnepségen. Helyettese beszédében hangsúlyozta: a magyar kormány számára egyértelmű az SZMPSZ támogatása és megerősítése, mert a szövetség értékeket közvetít, magyar identitástudatot erősít, és megtanít arra, hogy miként válhatunk a magyar nemzeti közösség hasznos tagjaivá. „Emiatt nélkülözhetetlen a magyar nemzet megerősödésében“ – szögezte le Wetzel. A Kárpát-medencei pedagógusszövetségek közös szabadkai képviselőjének az üdvözlő szavai után Takaró Mihály debreceni író-irodalomtörténész „Magyar klasszikusok új köntösben“ című nyitóelőadásában nemcsak Jókai Mórról, hanem a közös magyar sorsot önként vállaló további jeles személyiségekől is érdekes tudnivalókat árult el. Hangsúlyozta: „ A magyarság nem genetikai kérdés, hanem tudatos sors- és kultúravállalás kérdése“. Miután a református és a katolikus egyház képviselői megáldották a nyári egyetemeket és azok résztvevőit, a jelenlevők közösen elénekelték a Szózatot.

„Idén nyári egyetemeink mindhárom helyszínén javarészt akkreditált továbbképzéseket hirdettünk meg, azaz a résztvevők végre pontokat kaphatnak a képzések elvégzéséért. Az akkreditáció biztosításában segítségünkre volt a Komáromi Módszertani Központ és a Comenius Pedagógiai Intézet, Kassán pedig az SZMPSZ-nek van egy saját akkreditált képzése. Révkomáromba, Rimaszombatba és Kassára hozzávetőleg 400 érdeklődő jelentkezett, ami rekord létszámnak minősül. Július 7-től 12-ig – az eddigiektől eltérően most egyidejűleg – Révkomáromban 9, Kassán és Rimaszombatban pedig 3-3 szakcsoport dolgozik. A témákat illetően is szolgálunk újdonságokkal, miközben minden helyszínen más-más területre összpontosítunk. Révkomáromban a jól bevált klasszikus képzések (élményszerű vizuális nevelés, zenei nevelés az óvodában, ének-zene és karvezetés, néptáncoktatás az óvodákban és az iskolákban) mellett a kooperatív tanítás és a kommunikációs képességek fejlesztése a Gordon-módszerrel című szakcsoport közül választhattak a kollégák. Kiegészítő programként révkomáromi történelmi városnézést, székesfehérvári tanulmányutat, valamint egy ünnepi ökumenikus istentiszteletet iktattunk be. Az utóbbin az ének-zenei szakcsoport tagjainak a hangversenyét is élvezhetjük majd a helyi református templomban“ – mondta portálunknak Jókai Tibor. 

 

„A kassai főkonzulátusról Czimbalmosné Molnár Évát hívtuk meg a II. Rákóczi Ferenc Nyári Egyetem megnyitójára, aki észhez és szívhez szóló köszöntő beszédet mondott, akárcsak partnerszervezetünk, a Thália Színház igazgatója, Czajlik József. Azután Mező Ferenc debreceni egyetemi tanár Személyiségfejlesztés és tehetséggondozás című tartalmas előadása hangzott el. Idén 70 érdeklődő jelentkezett a kassai rendezvényünkre. Előzőleg területi választmányunk a régió iskoláiban felmérte az igényeket, hogy milyen képzésekre is lenne szükség. Azok összesítése alapján három szakcsoport indul. Az egyik a 23 – főleg e régióban élő, de néhány nyugat-szlovákiai és kárpátaljai – érdeklődővel induló, akkreditált interaktívtábla-tanfolyamunk, amelyet Tomolya Róbert fog vezetni. A másik szakcsoport a regionális és helyi ismeretek az iskolában elnevezéssel, az SZMPSZ akkreditált programjaként, Szanyi Mária vezetésével indul, amelyre 25-en jelentkeztek. Ez arról szól, hogy a regionális ismereteket, a helyi identitást megőrző dolgokat hogyan lehet beépíteni a meglevő tantárgyakba. Ide jelentkeztek történelem, földrajz és magyar szakos tanárok, valamint 1-4. évfolyamokban oktató pedagógusok is. Ez iránt a program iránt tavaly nagy volt az érdeklődés Révkomáromban, így most elhoztuk Kassára. A harmadik szakcsoport pedig a magyarországi Kalandok és Álmok Élménypedagógiai Műhely proramja lesz, amelyet Kovács Nikolett egy asszisztensével együtt vezet – kiderül, hogy miként lehet diákoknak és tanároknak egyaránt élményeket szerezni az iskolában. Bár a pedagógusok körében folyik a kreditvadászat – pontokra van szükség a béremeléshez, ám ha nem is akkreditált egy program, de érdekesnek és tanulságosnak ígérkezik, arra éppen olyan számban jelentkeztek a kollégák“ – tájékoztatta portálunkat Hanesz Angelika, a kassai rendezvény főszervezője.

Hozzáfűzte: „Esti kiegészítő programokkal is színesítjük nyári egyetemünk műsorát. Lesz borkóstolóval egybekötött kassai városnézés, majd a hét folyamán Vizsonyba és Boldogkőváraljára is ellátogatunk. Az utóbbi két helyszínen a híres Vizsolyi Bibliát, a templomot és a helytörténeti kiállítást, illetve Boldogkővárát nézzük meg. Azután Szinay Árpád, Kárpátaljáról ideköltözött oktató-író nemrég megjelent „A határ két oldalán“ című könyvét mutatjuk majd be, Pék László pedig a dél-amerikai útjáról tart élménybeszámolót. Remélem, hogy valamenyi jelenlevő – köztük a 6-6 erdélyi és kárpátaljai résztvevő – mindenütt jól érzi majd magát“.

„A szociálisan hátrányos helyzetben levő Rimaszombat esetében az idei nyári egyetemünk műsorába bekerült a „hatékony iskolai integráció“ és a „gyógytorna az egészséges gyermekekért az alapiskolában és az óvodában“ témakör, valamint a nevelőnőknek biztosítunk I. atesztációs vizsgákra való felkészítést. Ha a hatékony intergrációról beszélünk, az is szorosan összefügg a tehetséggondozással. Abba ugyanis egyaránt beletartozik az ingerszegény környezetből érkező gyerek fejlesztése és a tehetséges gyerekről való gondoskodás. A gyógytorna pedig a gyerekek fizikai épségét és kondícióját szolgálja. Harmadik témakörünk az atesztációra való felkészítés, amivel kapcsolatban kijelenthető: a pedagógus tudását is folyamatosan kondícióban kell tartani, hiszen naprakész módszerekkel és ismeretekkel kell rendelkeznie ahhoz, hogy sikeres tanulókat neveljen. A három szakcsoportunkba 75 érdeklődő jelentkezett. A „Világhírű magyar tudósok – a magyar művelődéstörténet csodái“ című tartalmas nyitóelőadásunkat Gazda István tudománytörténész tartotta. A kiegészítő műsoraink közé tartozik majd a Tompa Mihály Alapiskola „A kendertől a kelengyéig“ című pedagógiai projektjének a bemutatása, majd Máté Júliával a megújult csetneki csipkéről beszélgetünk, és bemutatkozik a Mozaik Kiadó is. Szervezünk egy tanulmányutat Hanvára és Várhosszúrétre, ahol a cseppkőbarlangba és a kézműves táborba látogatunk el, valamint rendhagyó városnézést tartunk Kerényi Ádám Éva történésszel, és megtekinthető „Az I. világháború és Rimaszombat“ című kiállítás a Gömör-Kishont Múzeumban. Végül a Kurunci-tó partján tartunk szalonnasütéssel egybekötött búcsúestet“ – árulta el portálunknak Ádám Zita, a rimaszombati ismeretgyarapító rendezvény főszervezője.

201407071950150.P1010409.JPG
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás